Hát miután kijöttem 6 hétig nem dolgoztam semmit:)
A lányok gyorsan találtak munkát, menyasszonyom 2 hét alatt, kedvesem öccsének a barátnöje 1 hét alatt. Kedvesem egy Eat ltd nevezetû kávézõ/sandwich/leves/egészségeskaja hálózatnál lett eladó, azóta elõléptették trainerré, az öccsének a barátnõje meg mosogatós lány lett egy pubban london bridgenél. Azóta õ is az Eat-ben dolgozik mint eladó rész munkaidõben, mert azóta suliba is jár nappalin.
Én csak a 6. hétre futottam be:) Tottenham Court roadon éppen embert kerestek egy kibõvítés alatt lévõ Sony Centerben meg a mellette lévõ Samsung szaküzletben. Interjú megvolt, éppen akkor kaptam meg az állást amikor már olyan szarul álltunk anyagilag, hogy MCdonaldsnal aláírt szerzõdéssel formaruhában indultam dolgozni amikor közölték velem, hogy felvettek a Samsung boltba.
Kedvesem öccse két hétre rá kapott kitchen porteri melót ugyanazon cég másik pubjában mint a barátnõje. Azóta õ is továbblépett egy Le pain Quotidien nevû helyre étterem hálózat ahol lehet bent enni meg elvitelre is kaját venni. ott lassan már kitchen manager lesz. (õ úgy jött ki hogy alig pár szót beszélt angolul. amit tud az itt ragadt rá, meg persze tanult idekint önszorgalomból, meg szükségbõl)
A boltban lehúztam majdnem két évet és most vettek fel a GE CApitalhez mint portfolio elemzõ gyakornok 1 éves szerzõdéssel. Cégen belül szabadon jelentkezhetek máshova közben + a Graduate programjuk is nyitva áll elõttem. Hátha felvesznek:)
Mondjuk ez is olyan mázlis volt, hogy éppen volt kollégám benyomott az Orange/t-mobilehoz egy fast track programra ahol asszisztens manager lettem volna 1 éven belül, de ahogy zajlott a kiválasztási folyamat behívtak a GE-hez is interjúra.
Tipikus. 2 évig semmi aztán egyszerre 2 interjú. Mindkettõn megfeleltem mindkettõre felvettek, de inkább a GE-t választottam habár kevesebb pénz, karrier szempontból jobbnak tûnik.
Mellette meg októberben kezdek sulit, esti szakon BSC számvitelt a University of London-on.
Tervek azok vannak bõven, de elkiabálni semmit nem akarok:) egyenlõre örülök hogy lyuk van a hátsómon:)