"minden tényezõnek a lehetõ legkedvezõbben kellett alakulni a fekete lyuk számára, vagyis csak a legszerencsésebbek érhették el ezt az állapotot"
Ha jól látom itt megint egy, a véletlenek "legszerencsésebb" összjátékát feltételezi a tudomány.
Olyan deja vu érzésem van....
A Föld is egy ilyen dolog, a fizikai állandók is ilyenek, az élet kialakulása is ilyen, a prokarióta-eukarióta ugrás is ilyen.
Na most, mennyi a valószínûsége, hogy ezek a kis valószínûségek mind sorban bekövetkeztek, véletlenül?
Olvasgatva a hozzászólásokat, annyit mondanék, hogy sok esetben tetten érhetõ az az elképzelés/világkép-kocka, hogy a (nagy) testek úgy görbítik a teret, mint egy gumiszõnyeget a vasgolyó.
Gondolom ennek az a szemléletes példa az oka, ahol ezt bemutatták.
Csakhogy ez valójában hülyeség.
Csak két dimenzióban lenne igaz, de mi 3-ban élünk. (+1 a kötözködõknek)
A testek nem görbítik a teret, hanem sûrítik.
Aztán valaki feszegette, hogy mi van, ha már az õsrobbanás "legelején" alakultak ki a feketelyukak.
Felmerült bennem a kérdés, hogy tényleg, miért nem lett az egész õsrobbanásból egy bazi nagy feketelyuk? A nagy tömeg nagy koncentrációban meg volt hozzá.
Bár biztos unatkozott volna egyedül a világban szegény feketelyuk...
(Hoppá, errõl jut eszembe:
Mi most benn csücsülünk egy feketelyukban. A világegyetem tágulása valójában nem más, mint hogy a feketelyukunk zabálja a környezetét, hiszen ekkora anyagtömeg, mint az Univerzumunk csak fekete lyuk lehet, összhangban Dávid Gyula azon kijelentésével, hogy a feketelyuk nem szükségszerûen sûrû, lehet ritka anyag is. Továbbá összhangban van azzal is, hogy feketelyukak sugároznak, az abszolút fekete test sugárzást. Ezt meg is mérték, kozmikus háttérsugárzásnak hívják. Úgy látszik az eseményhorizonton belül is ez a sugárzás mérhetõ.