Kicsit hasonló helyzetben vannak mint jó 10 éve a Nokia. Jó ötletek, viszonyalg kevés termékkel tudták vezetni a piacot, gondolom viszonylag nyereségesek is voltak. Aztán már nem.
Szóval az Apple-nek van pénze, akármit megcsinálhatnak, már csak a jó ötletek hiányoznak. Az a gond, hogy miközben a piac többi része, akik a droidra építenek gyakorlatilag összejátszik és úgy konkurálnak, addig ebbõl az érdekes játékból az Apple egyszerûen a zártság miatt ki van csukva. Még hw oldalon, csak-csak mûködik a dolog, hiszen amit ad az Apple pl. a kijelzõ fejlesztésére azt a technológiát az LG máshol, saját termékeknél is használni tudja. A sw tekintetében, viszont más a helyzet, pedig mivel azonos unix gyökerei vannak az OS-eknek, és azonos hw platformon állnak a mobil termékek (ARM) ezért valami kompatibilitás biztosítása sokkal könnyebb lenne, mint az elõszörre látszik.
Ez a nyitás az Android felé is lehetne egy stratégia.
De ugyan úgy a totális bezárkózás is, saját hw platform létrehozásával, ezt is megteheti az Apple.