Azt azért kiemelném, hogy ez az idővonal még a korábbi EU (kibővített univerzum), vagyis a mostani Legends kategóriába tartozó művek alapján íródott, ami a filmeket tekintve hivatalosan már nem számít kánonnak.
Az említett sorozat - (gondolom a Rebels) - viszont már az új kánonba tartozik. Mivel az új rendszer bejelentése óta még 1 év sem telt el, így az "új SW történelem" még eléggé üres. Tudtommal jelenleg két regény van, ami a III. és a IV. epizód között játszódik. A New Dawn, a Rebels két főhősének (a Jedi és a pilóta) találkozásáról szól, míg a Tarkin, 5 évvel követi a klón háborúk eseményeit és a nevéből is következik, hogy Tarkin van a történet középpontjában. Várhatóan hamarosan még egy regény és egy képregény jelenik majd meg, ami ezzel az időszakkal foglalkozik.
Szóval, ha a Legends idővonalat nézzük, akkor az alábbi linken található idővonal teljesen helytálló, azonban ha az új egységesített kánont nézzük (amibe a Rebels sorozat tartozik), akkor valami más forrást kell találni.