Bahahhaha. Mondod te, aki egy ép érvet sem tudott felhozni, csak azzal dobálózik, hogy akinek nem tetszik az troll, meg álfan, álreg. Hisz te akkora zseni, sőt mi több médium vagy, hogy megmondod melyik reg kihez tartozik, és hányszor. Te átlátsz az interneten, belelátsz a szerverek adatbázisaiba, és az IP címeket is kiszagolod monitoron keresztül :D
Pares hozzád képest egy intelligens vitapartner, mert legalább érvel, meg látni, hogy azért utána néz annak amit ír, te meg még az alap filmekkel sem vagy tisztában, lásd előző írásaidat.
Egyébként utána olvastam wookipedian ennek a csillagpusztító bázisnak, és ez még annál is nagyobb blődli mese, mint eddig gondoltam.
Konkrétan azzal magyarázzák eme remekmű működés képességét, hogy úgynevezett sötét energiával működik, amit az első rend sikeresen "be tudott fogni". Ez egy végtelen energia.
Maga a bázis helyváltoztatásra is képes. De a legviccesebb az, hogy a kilőtt sugár nem lézer, még csak nem is napenergia, hanem úgynevezett fantom energia, ami a sub-hipertérben utazik, ezért képes percek alatt bárhova elérni, és kb. emiatt is látható szabad szemmel. Tehát lényegében egy szellemet, egy kísértetet lőnek ki :D Innen már csak egy lépés, és kiderül, hogy Snoke valójában Voldemort. Rey apja pedig Harry Potter :)
Nos ez már tényleg mese kategória, és ilyen alapon igazából bármilyen butaságot meg lehet magyarázni.