Ahogyan Jézus Isten fia de egyben Isten maga, úgy a földi (embert) teremtõ sem választható külön a kozmikus (földet, csillagokat) teremtõtõl. A galaktikus teremtõ teremtette volna a földi teremtõt, aki Ádámot teremtette? A legfõbb teremtõ nem is emberszerû? Akkor ki teremtette az embert saját képmására? S ki teremtette az ember-teremtõt, vélhetõen ugyancsak saját hasonmására? De ha nem a szó fizikai értelmében kell érteni a "saját mása"-t, akkor feltételezem szellemi síkon értendõ és a forma nem számít. Ekkor viszont rá kell döbbennünk, a Legfõbb Teremtõ nem hibamentes, nem jóakaró, sem nem önzetlen, sem nem lojális. Ugyanakkor tõlünk teremtményeitõl mindezeket elvárja, mint képességet az önrendezõdésre. És joggal várhatná, ha ilyennek programozta volna az embert. Mégsem ezt tette. Az ember olyan mint az Isten. Ugyanazok a hibái, ugyanazok az erényei is. De míg az emberekben minden logikai rendszert nélkülözve van szétszórva, szétosztva a hiba és az erény, addig a teremtõben ezek esszenciaként sûrûsödve találhatók. A teremtõ csak teremt, nem is tud mást. Mérlegelni sem képes jó és rossz között, ezek különállása fel sem merülhet benne. Teremt tökéletesen jót, és tökéletesen rosszat. Az emberek pedig egyesével lehetnek a Teremtõ-Isten idegvégzõdései, megismerni, megtapasztalni, megízlelni a teremtést magát, mint jó háziasszony az ételt amit fõz. Avagy méregkeverõ, ki másokon próbálja ki új szerét.