Tamás nem a hitre, hanem kizárólag az észre támaszkodik gondolatmenetében. Célja nem a keresztény Isten létezésének, hanem az abszolút való szükségszerûségének a bizonyítása. Elsõként felteszi a kérdést, hogy Isten léte nyilvánvaló-e? Mivel arra a következtetésre jut, hogy nem (lásd itt), ezután arra keresi a választ, hogy bizonyítható-e? Megállapítja, hogy a világból következtethetünk Istenre, mint a világ okára. "Bármely okozatból kiindulva pedig bizonyítható, hogy sajátos oka létezik, még akkor is, ha az okozat [jelen esetben a világ] számunkra ismertebb. Mivel az okozat az októl függ, szükségszerû, hogy ha van okozat, elõzetesen legyen ok is." Hangsúlyozza, hogy ebbõl csak az tudható, hogy létezik az ok, de pontos ismereteink róla nem lehetnek. Tamás lelkiismeretesen megvizsgálja annak lehetõségét is, hogy nincs Isten. Mindent megfontolva két érvet talál, melyek ma is az egyedül nyomós érvek Isten léte ellen: ezek a világban lévõ rossz, és az, hogy a világ és az abban történtek megmagyarázhatóak Isten feltételezése nélkül is. Az elsõre azt válaszolja, hogy Isten azért engedi meg a rosszat, hogy abból is jót hozzon ki, a másodikra pedig azt, hogy a világban tapasztalható célirányosság, okság, és esetlegesség nem magyarázza meg önmagát, tehát szükségszerû egy elsõ okra, abszolút valóra visszavezetni.