Kicsit off lesz, de nincs kabbala topik, és nem is akarok nyitni egy posztnak.
"Az ótestamentumi Genézis ezek szerint azt a processzust írja le, amikor az elsõ atlantiszi alchimisták
elkezdték mágikus kísérleteiket az élõ anyaggal. Elõször lélektelen biotechnikai gépeket hoztak létre, majd
mikor ezek tökéletleneknek bizonyultak, saját isteni énjükbõl helyeztek el bennük egy-egy parányi részt, hogy
a mû önálló életre ébredjen.
A nagy mû, az Opus Magnum sikerült is, de a föld porából és lélekbõl összerakott fajta tisztátalan maradt. A
többféle rosszul sikerült kísérlet egymás mellett élt a legtökéletesebb példányokkal az Édenkertben, az isteni
kémikusok kísérleti telepén s egymás közt szabadon szaporodtak. Ennek a keresztezõdésnek nem mindig volt
jó eredménye; a kísérleti lények megtámadták egymást s végül el kellett különíteni õket.
Ezt a momentumot az Ótestamentum mint a Paradicsomból való kiõzetést örökíti meg. Ezzel egyidejõleg a
Csendes-óceán egy másik kísérleti telepén, a mai Madagaszkár táján, kísérleteikbe merült adeptusok - Henoch
könyvének hatalmas „egregórái”, az õrzõk - arra a veszedelmes gondolatra jutottak, hogy az általuk alkotott
agyagbábukat saját isteni lényük részének mágikus adományában részesítsék. Ebbıl a célból teremtõerõvel és
az asztrális látás korlátozott képességével is ellátták az embert. Hogy a maga lábán megállhasson, önállóvá
tették és védelmi eszközöket bíztak a kezére. Ez az, amit Henoch így ír le: „Az õrzõk Azazel vezetése mellett
megtanították az emberek fiait a varázsszerekre és varázsszavakra”.
A föld fia azonban a neki ajándékozott bûvös eszközöket rombolásra használta. Henoch könyve szerint
„titánok születtek, akik háborúkat kezdtek egymás ellen s bajt, szenvedést hoztak a világra”.
A mágikus képességgel felruházott egyedek ugyancsak démonokat szabadítottak a közösség nyakára; végül
annyira elharapózott a feketemágia, vérengzés, erõszak és harmóniátlanság, hogy az isteni erık tudományának
õrzõi kénytelenek voltak a titánok nemzedékét megsemmisíteni.
A titánok mûvei: mágikus, monumentális tevékenységük egy része - azonban fennmaradt a
ciklopszépítkezésekben. Fennmaradt az észak-amerikai ciklopszterasz, melyet eredetileg az Algolnak, a
legpusztítóbb hatású változócsillagnak, kozmikus erõgyûjtõ állomásául építettek, hogy a legnagyobb romboló
energiáit háborúikban felhasználhassák.
Az atomerõ felhasználásának mágikus titkát a titánok nem ismerték. Mestereik a nagy elemi háborúban (mert
a titánok megsejtették uraik szándékát és felkészültek az ellenállásra) éppen ezzel pusztították el õket.
Titánmunka a Húsvét-szigeteken talált kõkolosszus-sor is. Ezek ugyancsak a feketemágia óriási csillagerõakkumulátorai,
az elsõ teraphimok voltak.
A titánok és ırzık háborúja - noha az az egregórák gyõzelmével végzõdött - nem hozott szerencsét a
kísérletezõknek. Prométheuszi munkájuk, amellyel a Föld asztrálrégiójának békéjét megbontották, soraikban
is egyenetlenséget szült. Az egregórák pártokra szakadtak és kolóniákra oszlottak. Egyik részük a legendabeli
Lemuria földjére vonult vissza, másik csoportjuk Atlantiszban maradt mindaddig, míg a további kozmikus
méretõ kísérleteket végzõ lemuriai csoport - túl vakmerõ operációival - az egész földet veszélybe nem
döntötte.
A lemuroknak az volt a céljuk, hogy a föld atomenergiájának egy részét felszabadítva, más csillagzatokra
tegyék át lakóhelyüket. Az egyre elvonatkozottabb lemuroknak ugyanis a Föld - valamilyen rejtélyes okból,
ami a csillagködök mágiájával függ össze - már nem nyújtott elég teret tevékenységük számára.
Az atlanti csoport a hiperkozmikus kísérlet elõestéjén ellenszegült a lemuriai csoport mágikus törekvésének.
Azok az individuumok, akik továbbra is a Föld felületét kívánták lakóhelyükül megtartani, mágikus
klauzurával vették körül a Földet s a lemurok kozmikus invokációja, melyet a föld fél energiájának felszabadulása kellett volna hogy kövessen, eredménytelen maradt.
A felidézett elementáris erõk a klauzúra védõövezetén nem tudtak áthatolni, a mozgásba hozott energiák
azonban egy közvetlen közelben keringõ kisbolygót, a Kenóholdat a Csendes-óceánba taszították, ami
egyetemes katasztrófát (Lemuria és Atlantisz elsüllyedését) idézte elõ.
Ez az igazi története az Édenkertnek, Henochnak és a titánoknak, amit mindennél jobban titkoltak az
emberfajta eredetének szégyenletes bûne miatt.
Hogy az ember rossz volt és ostoba, azt még elviselték volna az utódok, de hogy az eredendõ bõn doktrínája
tulajdonképpen a kísérleti állat nívójára vonatkozik, ezt az õsök hiúsága nem vette be. Az emberiség
ıstörténetét szándékosan elleplezték; az Édenkert kísérletezõ, alchimista engregórájából: a félisteni
atlantidából Jehovát faragtak és az eseményeket szimbólumok mázával vonták be, hogy a valóságos
események mögött a krónika kozmikus mélységeket sejthessen. Mindennek csak a hermetikus tradíció állta
útját, amely birtokában maradt Henoch könyvének s az õsi hieroglifanyelv helyes értelmezésének kulcsai
segítségével átmentette a Föld történetének leggrandiózusabb eposzát a bölcs adeptusok utókora számára.
Mert az „õrzõk” fajtája a történelemelõtti katasztrófában nem pusztult ki teljesen, hanem egy-egy rövid idõre
inkarnálódva, valamelyik beavatott személyében, vagy titkos társaságok gyülekezõhelyein elvonulva, mégis
megszakítás nélkül adta tovább az elõdök tanításait, a világosság szellemének, a láthatatlan Heliosznak