dínók: a Biblia attól függetlenül, hogy nem tesz említést ezekrõl nem zárja ki, hogy léteztek valaha. Tudom, hogy a szkeptikusok azzal érvelnek ilyenkor, hogy az olyan dolgokról talált leletek amikrõl bizonyított, hogy több millió vagy milliárd évesek, ellent mond annak, miszerint a Föld és az emberiség 6000 éves. De ilyet soha senki nem mondott. A bibliakutatók az ember teremtését becsülik 6 ezer évvel ezelõttre, nem a világmindenség kezdetét. Itt pedig oda lyukadunk ki, hogy az 1Mózes 1:1 és az 1Mózes 1:2-ben az eredeti héber szövegben található egy olyan kifejezés, amely azt sejteti, hogy az 1Mózes 1:2-ben leírtak nem közvetlenül az 1Mózes 1:1-ben leírtak után történtek, hanem a két versszak között eltelhetett több millió vagy milliárd év, ami alatt létezhetett egy Ádám elõtti korszak, ki tudja mettõl meddig, és hogy azt mi jellemezte, és kik vagy mik éltek. Ami történt pedig valószínûleg Lucifer lázadása és az égbõl való levettetése, amirõl szintén említést tesz a Biblia.
Az ûrutazást viszont nem értem, mi miatt hoztad föl.
Az evolúció az megint csak egy elmélet a sok közül,ahogyan a nevében is benne van, alapvetõen nem áll szilárd alapokon, és arra is lehetne találni rengeteg ellentmondást ennyi erõvel. Ez egy elfogadott nézet, hiszen kizárva a természetfölötti dolgokat materiális módon magyaráz meg mindent, ami az emberek többségének szimpatikusabb, mint egy teremtõ Isten elmélete.
józan ész: szerintem a józan ész fogalma mindenkinek mást jelent. A te általad józannak vélt gondolkodással egy más kaliberû embernek még lehetsz tök hülye (ezt nem sértésnek írtam, remélem érted, hogy mit akarok). a józan ész szubjektív dolog, a valóság és a tények pedig objektív. Számomra a legnagyobb probléma két dolog: 1, mi emberek porszemek vagyunk ebben a hatalmas világegyetemben, éppen ezért semmirõl sem jelenthetjük ki 101% biztosan, hogy nem létezik. 2 pedig, hogy ennek ellenére mégis rengetegen hiszik azt, hogy õk mindent tudnak és amire õk azt mondják, hogy az nincs, akkor az úgy is van (hogy nincs). Ez viszont elõítélet. Ezen pedig mindenki maga tud dolgozni, már ha fölismeri. A Biblia éppen az okoskodást és a kemény szívet hozza föl az ember egyik legnagyobb problémájának, ami vezetett sok bajhoz (Róma levél). És ez ma is ugyanúgy tart. Az Írások szerint pedig pontosan ez (is) választ el attól, hogy megismerjük az igazságot. Amíg mi emberek mindig mindent jobban tudunk, addig miért várunk el Istentõl bármit? Így megy ez emberek között is. Ha valaki ezredjére mondja nekünk, hogy ami valójában kék színû az piros, akkor egy idõ után ráhagyjuk.
A nincs lélekre pedig: http://hetek.hu/hit_es_ertekek/201210/a_menny_letezik