Lényegtelen, hogy konkrétan mit mérsz. Le van szarva a kettõs természet, teljesen indifferens az most, nem kell azzal ködösíteni.
Az elv a lényeg:
A mérésed energiája jelentõsen befolyásolja a mérendõ dolgod energiáját. Ennyit kell csak felfogni.
A legtöbb hétköznapi mérés nem ilyen. Az autó sebességmérõjének bovdenjének forgatása nem lassítja lényegesen az autót."
Hát nem egészen:
(wiki)
"A kvantummechanika minden mért részecskéje mutat hullámtulajdonságokat, tehát egzakt, kvantitatív analógiát találunk a határozatlansági reláció és a hullámok vagy jelek tulajdonságai között. Például egy idõben változó jel, mint a hanghullám esetén értelmetlen megkérdezni a frekvenciaspektrumot egy adott idõpillanatban, mivel a frekvencia mérése az ismétlõdések mérése egy bizonyos idõtartam alatt. Egy pontos frekvenciaméréshez a jelbõl elég hosszú (nem nulla) ideig kell mintákat vennünk. Ez mutatja, hogy az idõpontosság elveszik a jel frekvenciaspektrumának mérése során. Ez analóg az impulzus és a hely közötti kapcsolattal, és van egy ekvivalens megfogalmazása is a határozatlansági elvnek, miszerint egy hullám energiamérésének bizonytalansága (az energia arányos a frekvenciával) fordítva arányos az ehhez szükséges idõvel, ahol az arányossági tényezõ ugyanaz, mint a hely-impulzus határozatlansági reláció esetén."
Szemben ezzel:
"A határozatlansági elvet néha hibásan úgy magyarázzák, hogy a részecske helyének mérése szükségképpen megzavarja a részecske impulzusát. Maga Heisenberg is szolgálhatott kezdetben ilyen magyarázatokkal. Hogy ez nincs így, azt fent láthattuk. A kvantummechanikai határozatlansági mérés alapvetõen nemklasszikus jellemzõit az Einstein-Podolsky-Rosen-paradoxonnak köszönhetõen tisztázták, ami Einstein azon szándékából eredt, hogy a határozatlansági elvet felhasználva kimutassa a kvantummechanika hiányosságait. Ahelyett, hogy Einstein kimutatta volna a határozatlanság hiányosságait, Einstein arra sarkallta a kutatókat, hogy közelebbrõl megvizsgálják, mi a határozatlansági mérés, és mindez a határozatlanság alaposabb megértéséhez vezetett. Az EPR-publikáció 1935-ös megjelenése elõtt a mérést gyakran úgy ábrázolták, mint a mért rendszerre kirótt fizikai zavart, néha olyan gondolatkísérlettel illusztrálva mint a Heisenberg-mikroszkóp. Például amikor az elektron pozícióját mérjük, akkor fényt vetünk rá, ezzel megzavarva az elektront, létrehozva pozíciójában a határozatlanságot. Az ilyen magyarázatok, amik még mindig elõfordulnak a népszerûsítõ irodalomban, megdõltek az EPR-paradoxonban, amely megmutatta, hogy mérés végezhetõ egy részecskén annak közvetlen megzavarása nélkül, a mérést egy távoli kvantum-összefonódott részecskén lefolytatva."