Van akinek nem az elégíti ki a lelkét, ha egy már nem élõlényt lát elszáradni a szobájában. A test éhségét meg ki kell elégíteni, nincs mese. Ott is az a legszerencsésebb, ha (már amennyire megoldható) olyan helyrõl szerezzük be, ahol a lehetõ legjobb dolga volt a háziállatnak.
Úgy tudom, a nomád, vagy természetközeli népeknél a tiszteletüket azzal fejezik ki a levágott levadászott állat felé, hogy minden egyes porcikájukat felhasználják. Szép nem szép, még mindig szimpatikusabb mint ami ma van. Amúgy ez a fenyõmizéria is kb. száz százötven éves hagyomány, nem több.