Hú basszus, augusztusban ugyanebben a helyzetben voltam, szinte aludni sem tudtam pár óránál többet napokig.
Az az igazság, hogy maximum csak az intenzitása hagyott alább, a szar érzés minden nap ott van, és nem múlt el nap, hogy ne gondoltam volna rá azóta, õ volt az igazi, 26 éves, nagyon vallásos lány volt, hihetetlen jól nevelt , már a "bunkó" szó is csúnyának számított neki, nem használt ilyen szavakat, és hihetetlen értékrendû volt, hisz mélyen hívõ keresztény volt. Egy gramm szépítkezõszert nem használt soha, se körömre sem arcra, sem sehová, a bensõ kisugárzása által volt gyönyörû, nem volt szüksége mûanyag álcák mögé bújnia. Ízlésesen, elegánsan, de inkább régi mód elegánsan öltözködött, és nem volt szüksége márkás divat göncökre. Õ volt az igazi, azelõtt sem találkoztam hozzá foghatóval, és szerintem soha többé nem találok a mai világban hozzá foghatót.
Ez van, valamit elrontottam a három hónap alatt, talán nem voltam olyan jól nevelt, talán ha nem lettem volna természettudós, nem tudom, konkrét válaszokat sosem kaptam, még miután rákérdeztem sem, biztos nem akart megbántani, csak annyit mondott, hogy nagyon sok fiúról gondolkodik úgy, mint rólam, és hogy ne keressem többet, ezt a sebet mindig cipelni fogom.