Egyrészt az embernek nevezett lény is inkább különbözõ genetikai anyagú lények szimbiózisának tekinthetõ. A bõrön, belekben, vérben élõ több kg-nyi egysejtû lényre gondolok, ami minden emberben él! Ezek egy része parazitának tekinthetõ, más része viszont kifejezeten hasznos.
Másrészt pár hete (hónapja) volt, hogy egy tudós csoport új aminósavakat, egy másik pedig új nukleinsavakat alkotott, amelyek tulajdonságaikban akár behelyettesíthetõk az ismertekkel, a természetesekkel. Ezek alapján akár egy új mesterséges lény, egy biológiai robot megalkotható, ami kifejezetten bizonyos betegségek, pl a rák gyógyításánál hasznos lehet. Azonban szerintem ez egy veszélyes játék is egyben. Érdekes megnézni a különbözõ állatok védekezését a mikróbák ellen. Pl a rovarok immunrendszere csak egy genetikailag kódolt rendszert tartalmaz, a fejlettebb állatoké viszont egy adaptív tanulóképes összetevõt is. Vajon ez utóbbi nem-e egy válasz ez egy olyan fertõzésre, ami elötte amikor még a rovarok/ízeltlábúak jelentették a csúcsot még nem is volt!?
A biológiai rendszerek nem diszkrét modulokból felépülõ rendszerek, hanem integráltak. Az állatoknak ugyan vannak szerveik, de sok funkció nem csak ahhoz az egy szervhez kapcsolódik. Pl az embernek van tüdeje, de a bõrlégzése továbbra is kb 30%-ot tesz ki, ha jól emlékszem. Méregtelenítés dettó. Érzékszervek szintén. Ez azt jelenti, hogy egyrészt bármelyik szerv részben átveheti egy specializálódott szerv funkcióját bizonyos határok között, hanem azt is, hogy bizony az élõ rendszerek sokkal nyitottabbak a környezetükre, flexibilisebbek, mint a mérnöki rendszerek pl egy számítógép operációs rendszere. Nem tudható, hogy melyik szerv, sejtcsoport, szimbiózisban élõ baktérium jelent egy olyan kiskaput, amin keresztül egy új környezeti hatás jelentõs változásokat fog elõidzni, pl betegséget.
Az élõlény esetében nem tudható, hogy az új környezetbõl számára mi jelent mérget, vagy hat rá éppen ellenkezõleg, serkentõleg, sokkal ritkább a semleges, nem kompatibilis "hatás".