Ja, és mondok még egy okot. Ez nem mérvadó, mert a játék hülyeségét használja ki, de végeredményben ez is egy érv a középsõ átszállás mellett:
Az utasok akkor lesznek mérgesek, ha sokat kell várniuk egy megállóban. Ha egy vonalról leszállnak, átmennek egy másikra, és ott új várakozásba kezdenek, akkor ott kisimul az arcuk.
Tehát átmenõ vonalnál az volt, hogy az az utas, aki az egyik végérõl jött, és végigment volna a másikig, foglalta a helyet a középen felszálló elõl. Aki meg mérges lett, mert nem fért már fel, és meg kellett várnia még egyet, vagy még néhányat, mire sikerült megkezdenie az utazását.
Most meg az van, hogy középen mindenképp leszáll mindenki, és az átmenõ utasnak várakoznia kell egy kicsit ugyanúgy, mint annak, aki eleve középen akart felszállni. De összességében egyik sem vár annyit, hogy mérges legyen.
Ja, és fontossági sorrendben az utolsó szempont: két vonaljegy jobb, mint egy. :P Mondjuk most már bezónáztam a várost, a vonaljegyekkel már nem lehet végigmenni az egész vonalon amúgy sem.