Az Asperger-szindrómát, amelynek diagnosztikai elemei közé tartozik a szociális válaszkészség hiánya, a mások iránti teljes érdektelenség, a zárkózottság, még napjainkban sem tudják helyesen értelmezni, diagnosztizálni a szakemberek.
A fiatal korban hiperaktívnak, figyelemzavarosnak kikiáltott gyerekek valójában Asperger-szindrómások.
A szindróma általános jellemzõje az átlagos vagy átlagon felüli intelligencia, a szegényes kommunikáció, gyenge kapcsolatteremtõ készség, szemkontaktus kerülése, a szabályokhoz, a megszokott rutinhoz való görcsös ragaszkodás, a feszült idegállapot és/vagy depresszió, az aprólékos beszéd, az ingerek feldolgozásának nehézsége, a megtapadt gondolkodási sémák.
Az autisták és az Asperger-szindrómások merev belsõ szabályrendszerükhöz görcsösen ragaszkodnak, a közösségi lét íratlan szabályaival folyamatosan összeütközésbe kerülnek. A gyakori kudarcélmény a szindrómát árnyékként kíséri, ezért a nehéz idõszakokban az érintettek fokozott támogatása lehet szükséges.