Genetikai szempontból persze tágabb értelemben ma is mindenki mindenkinek a rokona.
Pl a mitokontriális dns vizsgálatával kiderült, hogy a ma élõ minden ember gyakorlatilag egy 200 000 éve élt "õsanya" leszármazottja, mert hogy kipusztultak, a más akkor élõ anyák leszármazási vonalai.
Az, hogy idõben viszonylag ilyen közeli ez a közös õs, azt bizonyítja, hogy az emberi populáció bizonyos idõszakban, vagy idõszakokban, akár a kihalás határáig is lecsökkenhetett, ami viszont felveti a vérfertõzés kérdését, lehetõségét.
Ez persze nem egy jó dolog a genetikai sokszínûség szempontjából, de mint jelenségnek így nem csak királyi családoknál volt hatása az emberiség történelmét tekintve.
Az emberek viselkedési mintái genetikai szempontból viszont olyanok, hogy max pár száz fõs közösségekben éltek. Majd ha a népesség efölé emelkedett akkor ebbõl létrejött egy másik párszázfõs közösség, és így mondjuk úgy lépcsõzetesen, nem exponenciálisan, határok nélkül tudnak az emberi közösségek növekedni.
A különbözõ ilyen kis kultúrális szempontból is egységnek tekinthetõ közösségeknél a legtöbb helyen megjelenik a vérfertõzés tilalma, amit a más közösségekbõl történõ párválasztás kultúrális rendszerének kialakításával, beházasodás, nõrablás, meg egyéb módszerek bevezetésével oldanak meg.
Amit felvetettem az nem azt jelenti, hogy én azt gondolom, hogy a max pár 10 000 fõs közösségek lennének a jók, hanem azt, hogy a modern elég diffúz és szervezetlen társadalmakban az új technológiáknak hála, esetleg ki lehet alakítani olyan közösségeket, hálózatokat, ami nem ellentétes az ember genetikailag meghatározott viselkedésmintáival. És emellett biztosítja valamilyen formában azt, hogy a milliós, vagy 10-100 milliós emberi tömegekbõl is létrejöhessen valami fajta olyan közösség, amit amúgy a sima verbális kommunikáció, a gyakorlatilag törzsi nagyságú társadalmakra berögzült genetikai és kultúrális identitás tudatunk nem tenne lehetõvé.