Észak-Amerikában januárban kezdõdik meg, s nyáron indul el teljes erõvel a Sony játékstreamelõ szolgáltatása, a PlayStation Now.
Írta: Obo
Dátum: 2014. január. 07. 19:50
A Sony a CES keretében immáron formálisan is bejelentette a játékstreamelõ szolgáltatását, a PlayStation Now-t. Ez az a lehetõség, amirõl a PS4 bemutatójakor már hallottunk, de csak most érkezett el abba a stádiumba, hogy konkrétumokról is beszélhessünk.
A Sony tervei szerint még januárban elindul a PlayStation Now zárt bétatesztelése, majd pedig valamikor a nyáron mindenki kipróbálhatja majd a felhõbõl való játékot -- mindez, talán mondani sem kell, elsõ körben csak az észak-amerikai játékosokra vonatkozik, de bízunk benne, hogy hozzánk, Európába is el fog jutni a dolog nem túl sok késéssel.
A zárt bétateszt a PS3 játékosoknak szól, de a teljes értékû szolgáltatás PS4-re, a PS Vitára, bizonyos Bravia televíziókra és egyéb, internetre kapcsolható eszközökre (táblagépek, okostelefonok) is kiterjed majd. A Sony elmondása szerint lehetséges lesz egy PS4-en elkezdett játékot PS3-on folytatni, vagy a PS Vitával wi-fi kapcsolat lévén házon kívül játszani, hogy aztán hazaérve a tévén folytassuk a mókát.
V
WHAT? O_o Miaz hogy PS4-es játékot PS3-on?
Akkor ha megdumálom egy haverral nem kell vennem PS4-et hanem bérbe nekem streamelhet PS3-ra? :D
A PlayStation Now természetesen tartalmazni fogja a PSN minden fontosabb lehetõségét, ebbe beleértve az üzenetküldést, a trófeákat és az online multiplayer mérkõzéseket.
A PlayStation Now használatához játékonként egy bizonyos, egyelõre még nem tisztázott összeget kell fizetnünk, de dönthetünk egy elõfizetéses modell mellett is, ám errõl sem tudjuk még, hogy mennyibe fog kerülni. A szolgáltatással az eredeti PlayStationre, a PS2-re, illetve a PS3-ra írt játékokat élvezhetjük -- a CES-en már kipróbálható a BEYOND: Two Souls, a God of War: Ascension, a The Last of Us és a Puppeteer streamelhetõ változata."