1943-tól a hajókat felszerelték egy különleges, idõzített gyújtóval ellátott, légvédelmi célokra használt lövedéktípussal is, mely a háború vége felé már a lõszerkészlet 40%-át tette ki. A Janusz Skulski szerint „San Shiki”, a Navy Weapons szerint „San Kaidan” névre keresztelt, egyébként a „Méhkas” becenévre hallgató, 1360 kg súlyú lövedék idõzített gyújtója azonnali robbanásra állítva -persze lehetett tovább is késleltetni- a kilövés után egy másodperccel, tehát a hajótól nagyjából 800 méter távolságra lépett mûködésbe. A robbanótöltet szétvetette a lövedék különlegesen kiképzett köpenyét, mely apró darabokra szakadva repeszek százait szórta a támadó repülõgépek útjába. A lövedék belsejében összesen 900 darab, henger alakú kis gyújtóbombát helyeztek el, melyeket a robbanás elõrefelé, egy nagyjából 20 fok átmérõjû kúpban szórt szét a támadó gépek felé. A robbanás egyben aktiválta a bombák gyújtószerkezetét is, ami fél másodperc késleltetéssel begyújtotta a töltetet, mely egy csaknem 3.000 0C-on égõ, akár az öt méter hosszúságot is elérõ lángcsóvát bocsátott ki magából, mintegy öt másodpercen át. (Valószínûleg vászonborítású gépekre számítottak, bár háromezer fok szinte mindent átéget.) Az amerikai pilóták szerint egyébként a lövedék által kiváltott hatás rendkívül látványos, de harcászati szempontból meglehetõsen hatástalan volt.