Nem vagyok fizikus, de az elképzelés lényege nagyjából a standard-õsrobbanás elméletbõl jön.
Az õsrobbanás elmélet kezdetekben jobbára a klasszikus fizika, max a relativitás elmélet talaján állt. A múlt szd. 60-as éveiben aztán elkezdték egyre jobban belevinni a kvantummechanikát. Ennek egyik következménye volt, hogy az elméletek szerint az Univerzum valójában soha a büdös életben nem tudna kiszabadulni a kezdeti sûrû, gyak totálisan szimmetrikus erõket/részecskéket tartalmazó állapotból. Hát ez xopás merthogy a tapasztalat szerint viszont egy meglehetõsen tágas és a mérések szerint táguló univerzumban élünk.
Többek között, ezért kellett aztán bevezetni 1980 körül az úgynevezett inflációs folyamatot, ami nem a részecskéket távolítja el egymástól, hanem magát az ûrt növeli a részecskék között marha gyorsan, gyak olyan teret hozva létre, ahol már megbomlik a kezdeti szimmetria és elkülönülnek a részecskék és az erõk. Az elmélet visszafelé következtetve hozta ki, hogy a tágulásnak egy ideig gyorsabban kellett lezajlania, mint a fénysebesség, ergo, mivel az univerzum létezik ezért pont ez történt.
Hát õööööö, na ezt kártyában, vagy könyvelésnél nem érdemes megcsinálni mert börtön, de legalább is kiadós verés lesz a vége. A fizika, mint tudomány viszont a XX. szd alatt nem elõször élt ezzel az eszközzel. Néha be is jött!
A dolog szépséghibája, hogy ilyen jelenséget azóta se nagyon láttunk, de hát õsrobbanást sem, így aztán ez már egy jó elméletnek tûnik.
A fénysebesség átlépésének tapasztalatainkkal és elméleteinkkel ütközõ volta mellett megjelenik egy másik aprócska és érdekes kérdésecske, mégpedig, hogy honnan a faxból lehet annyi energiát összeszedni, ami a teljes univerzumot annak minden anyagi és nem anyagi elemével/tömegével egyetemben a fénysebességet meghaladó módon gyorsít, ami ugye nem kevésnek tûnik.
A válasz az, hogy a tér, a vákuum maga (amirõl persze a Michelson-Morley kísérlet kimutatta, hogy nem tõlti ki az éter/anyag/energia, hanem gyak üres) valójában nem alapállapotban, hanem egy metastabil állapotban, az energiaszinteket összekötõ platón volt, majd onnan került csak a ma ismert formájába hatalmas energia leadása árán, ami táplálta a felfúvódás folyamatát. Szal csak fel kellett tételezni még egy olyan dolgot, amit senki nem tapasztalt.
Illetve van egy olyan jelenség, hogy kvantum-fluktuáció, ami a kvantummechanika matematikai és tapasztalati jelenségeibõl is, gyak a határozatlansági elvbõl következõ, vagy az un. alagút hatás során tapasztalható módon jelentkezõ valami. Namost ez azt mutatja, hogy a világegyetemben található kvantumok és kvantum állapotok, nem egy adott legalacsonyabb szinten vannak, hanem attól x valószínûséggel, y ideig eltérhetnek. Gyak valahonnan energiát kapnak. A dolog gyakorlatilag nem egy matematikai segédfogalom, hanem az un. Casimir effektus során mérhetõ valami. Ez tehát azt mutatja, hogy a vákuum a Mechelson-Morley kísérlettel ellentétben mégiscsak tele van energiával.
Persze senki sem mondja, hogy érti a kvantummechanikát, mert aki igen az hazudik, de elvileg a jelenlegi elméleteink és néhány kísérlet szerint, egyrészt az anyag ugyan nem, de a tér változása az a fénysebességet meghaladóan is bekövetkezhet, amit a vákuum más energia szintû állapota táplálhat.
Kvantum állapotok fénysebességnél gyorsabb változását már tapasztaltuk, a vákuum energiáját is korlátozottan mérni, használni lehet, szal elméletileg lehetséges ilyen ûrhajó készítése.