Pont a hétvégén szórakoztam ezzel a rotorral, a nagyméretű fúróhajómon. Nem akartam a hátuljára konnektort, hogy majd azzal rátolatok az állomás konnektorára, mert ekkora méretnél már macerás. Hanem azt akartam, hogy a hajó az állomás mellett áll, kb ahogy a vonat áll peron mellett, és akkor elegánsan ki/be tudok szállni a hajóból az állomásra a jetpack használata nélkül. A csatlakozást pedig úgy akartam, hogy a hajó végére egy rotort rakok "hátrfelé" irányba, arra egy kis tárolót, a tároló aljára "lefelé" irányba pedig egy pistont, és annak a végére a konnektort. Mintha a hajó egy tehén lenne, a piston pedig a lógó farka :) És ezt a farkat ki tudnám forgatni jobbra, balra vízszintesbe, hogy kapcsolódjon az állomáshoz.
A próbák során viszont kiderült, hogy ez is fölöslegesen bonyolult. A fordulatszám léptetése egyesével történik, és ez ilyen 90 fokos forgatásoknál csak bénázáshoz vezet. Először felgyorsul, majd ha leveszed a nyomatékot, akkor lassul, és várod, hogy valahol majd megálljon.
Meg miért kellene forgató, és fékező nyomaték külön? A rotor bírjon el egy adott tömeget, és kész. Vagy bírjon el akármekkora tömeget, csak a tömegtől függően változzon az energiafelvétele. A fordítást szögsebesség beadásával kellene vezérelni, és ha nullára rakom a szögsebességet, akkor azonnal álljon meg, és maradjon is abban a pozícióban örökre.
Végül azért dobtam, mert ha kicsit megmozdítom a hajót lefelé, vagy felfelé, akkor vízszintes állapotból elkezdte visszafordítani függőlegesbe a lendület. Pedig a fékező nyomatékot a maximumra raktam. Aztán ez csatlakozóra manőverezés közben nem olyan jó móka.