És a hajó a kijelölt helyen volt. Igaz, az összes hidrogént elégette, mert a távirányító nem kapcsolja ki a csillapítást. Emellett 2k urántól is megszabadított.
Későn jutott eszembe, hogy ki kellett volna kapcsolni a H2 hajtóműveket és már nem volt kedvem felkelni az ágyból.
Szomorúan tapasztaltam, hogy a marsi bázis nyomtalanul eltűnt. Gyaníthatóan kitörlődött. Bár nem értem miért, annyi szélerőmű volt rátelepítve és annyi akku, hogy el kellett volna látnia elég energiával. Míg az aszteroidára épített pár blokkos, csak napelemmel ellátott egység még mindig ott van (éjjel áram nélkül). A bázis mellett ott pihent az ércderítőm, akkukkal, 1 szélerőművel és 2 napelemmel.
Hát ez van.
Részemről mindent lementettem, amit szerettem volna.