Az én nagymamám 2007-ban, rákban halt meg. Elõször hályog, aztán csontrák, aztán amit csak el tudtok képzelni, áttétek az egész testében. Azt a fájdalmat, amit átélt nem kívánom senkinek. Hónapokig szenvedett, mire sikerült meghalnia. Az utolsó néhány héten már beszélni sem tudott a fájdalomtól, csak hangokat adott ki. Eltorzult arccal, 10 másodpercenként összerándult a teste a kíntól. Az utolsó értelmes mondat, amit ki tudott mondani nekem (akkor 19 éves voltam)és a húgomnak szólt: "Legyetek jók gyerekek, vigyázzatok egymásra".
Egy évre rá a nagypapám is meghalt. Tüdõrák, majd szintén áttétek. Õ valamivel kevesebbet szenvedett, de azt sem kívánom senkinek.
Tavaly a másik nagymamám is elment. Totális demencia. Egy idõ után már senkit sem ismert meg a családból, csak járkált fel alá a lakásban, nem tudva hogy hol van, mit csinál, és mi kik vagyunk. Féltünk otthon hagyni, nehogy felgyújtsa a házat, vagy kárt tegyen magában. Azt az érzést sem kívánom senkinek, amit édesanyám átélt, amikor a saját anyja nem ismeri meg, csak kérdezgeti tõle, hogy "Te meg ki vagy? Hagyj békén, ne nyúlj hozzám!".