Huhh, ez jó kérdés, és bár válaszolni fogok, ez csak szigorúan az én véleményem lesz.
Elsőnek nem árt tisztázni, hogy sem a LoL, sem a Dota nem volt a kezeim között, tehát szakértőnek semmiképpen sem mondanám magam. Jó pár meccset megnéztem, az ismerőseim hosszasan ecsetelték, hogy milyen csampik vannak (support, a tank, stb), mi a játék lényege. Tehát az alapokkal nagyjában tisztában vagyok, nem totál idegen a játék. (Természetesen eszem ágában sincs egyetlen aktív játékos tudásához mérni az enyémet.) Miért is ez a sok rizsa? Nos sem a LoL, sem a Dota nem fogott meg. Néztem, néztem, nagyon tetszett, de a szokásos hármasom mellé (Diablo, Hearthstone, GW2) valahogy sosem fért be, és valahogy egyik világa sem vonzott.
Aztán jött a HotS, ismerős karakterek, ikonok, képvilág, és elkezdtem nézni a videókat a játékról. (Force Strategy Gaming szinte összes ide vonatkozó videóját megnéztem.) Pár videó után már tudtam, hogy ez lesz az első moba a gépemen, egyszerűen kizártnak tartom, hogy ne próbáljak ki egy demonhuntert, Lili-t vagy Nova-t. A hangok, az ikonok, mind mind ismerősek, a barbár, a doki skillje szintén. Szóval nálam ezért tuti befutó.
Amúgy szerintem esélyes, hogy a tortából tisztességes szeletet ki fog szelni magának a HotS. A Hearthstone nemrég átlépte a 20 millió regisztrált játékost. (Tiszta sor, hogy nem ennyi az aktív player.) Ha ezt is 20 millióan kipróbálják, és csak a tizede marad... Kizárt dolognak tartom, hogy annak akinek valamelyik Blizzardos játék eddig bejött, az ne próbálná ki ezt a játékot.
Ugyanakkor szerintem el fog férni a LoL és a Dota mellett szép csendben a harmadik helyen. Nekem biztos a kedvencem lesz :)