Nem errről van szó, de egy alapvetően "repülős" játéknál annyit már csak elvárhatna az ember 2017-ben, hogy a játékos irányíthassa a gépet ahogy akarja. Komolyabb flight modell van egy GTA 5-ben, amiben ez a rész csak egy mellékes és lényegtelen elem. Nem kell Elite szintű fizika, tudjuk, hogy ez a game nem szimulátor. De legalább hagy repüljek már én a hajómmal ahogy akarok, ha éppen úgy tartja kedvem, akkor törhessem is össze (még izgalmasabb is lenne, hogy elveszthetem a hajót így). Sokat dobna a hangulaton az is, ha a környezeti paraméterek hatással lennének a hajóra, mert ehhez tkp. minden adott. Rengeteg lehetőség lenne a játékban az élmény fokozására.
"A megjelenés óta rengeteget beleraktak."
Ez így igaz! De azt azért ne felejtsd el, hogy ezeknek a tartalmaknak az igéretek szerint már az 1.0-val érkeznie kellett volna, tehát egyelőre még csak behozták magukat. Az viszont hatalmas piros pont nekik, hogy a balhé ellenére nem fogták meg a pénzt és léptek le a fenébe, hanem azóta is fejlesztik a játékot! És ez a hozzáállás be is jön, látható az értékelélsekből.