Azér van egy feelingje, mikor a Forsaken Airfielden ostoba mód fáradtan, sebesülten, megpakoltan, sötétedés előtt pár órával elindulok a horgászkunyhótól a reptér felé a kilátástalan pusztaságban úgy, hogy nincs nálam készlet csinálni egy menedéket ha elkap a vihar. És elkap a vihar. -30 fok, és egy -26-as érzetű szél, tehát a hőérzet -56 fok, hozzá erős havazás, köd, és teljes sötétség.
Először még volt reményem, mert egy épületféle felé indultam, bár a ködben már ugye nem láttam, és aztán el is tévesztetem az irányt, így a jeges-havas tó valamely pontján irány nélkül a full viharban caplattam előre, túlterheltés miatt lépésben. Hamar rájöttem, hogy ez így reménytelen, így egy dombos hóbucka facsoportja tövében eldobáltam mindent, ami nem létszükséglet, nekivágtam nagyobb sebességgel, életerő kb. 30%-on. Olyan 15% életerővel belefutottam egy útba, aztán egy táblába, jelezve hogy "reptér arrafele". Először egy autó sziluettje rajzolódott ki, aztán egy sorompó, mellette a kis fülke, és akkor olyan 10% fölött nem sokkal, csonttá fagyott ruházatban, hipotermia 99% esélyes állapotban, totál kimerülten beestem a reptér egyik épületébe. Megmenekültem. Jeges ruhadarabokat ledobáltam magamról, le a hálózsákot, maradék vizet lenyeltem, ettem, be a zsákba és alvás 10 órán keresztül.
Na ilyen élményt kizárólag ez a játék tud adni.
Tanulság: soha többet az életben nem megyek ki a szabadba 5 ruhaanyag és 15 gally nélkül a zsákomban (amiből menedéket tudok összerakni a hóba). Továbbá fáradtan, sebesülten, sötétedés előtt se indulok el sehova.
Informatika és tudomány
