A Voynich-kézirat ismeretlen eredetû betûkkel és nyelven írt könyv, amelynek tartalmát mind a mai napig nem sikerült megfejteni. Nevét egykori tulajdonosáról, Wilfrid Michael Voynich amerikai könyvkereskedõrõl kapta, akihez 1912-ben került. A korábbi becslések szerint 1450 és 1520 között íródhatott.[megj 1][1] 2009-es radiokarbon kormeghatározás szerint a 15. század elején írták, 1420 körül. Jelenleg a Yale Egyetemen, a Beinecke Könyvtárban található. 2005-ben jelent meg az elsõ fakszimile (eredetihez hû, változatlan) utánnyomása.[2]
A mû 234 darab[megj 2] 15 cm széles és 23 cm magas velumlapból[megj 3][3] áll, amelybõl negyvenkét lap hiányzik az oldalszámozás szerint.[4] Valószínûsíthetõ, hogy már 1912-ben, Voynichhoz kerülésekor sem volt teljes. A szöveghez és az ábrák körvonalazásához lúdtollat használtak.[5] A rajzok színesek és gyakran elnagyoltak. Úgy vélik, hogy a képek a szöveg megírása után kerültek a mûbe, míg mások szerint elõbb, mivel számos helyen a szöveg körülfolyja, illetve címkézi a képeket.[6]
Dokumentált története alatt sokszor foglalkoztak vele amatõr és hivatásos kódfejtõk, többek között a brit és az amerikai haditengerészettõl, de senkinek nem sikerült még csak részben sem megfejtenie. Mindezek a kudarcok a történelmi titkosírástan híres rejtélyévé tették a kéziratot, de támogatták azt az elméletet is, amely szerint a szöveg csalás, semmi értelme nincs.[megj 4][7]