Nem lesz könnyű dolgunk ha eljutunk az erőműhöz, ugyanis tényleg van ott (is) egy Sea Dragon, ami igazándiból csak idegesítő, amíg a Cyclops-ban vagyunk. Azt ugyanis lökdösi, néha elég brutálisan, hál'Istennek semmi baja nem lesz a tengeralattjárónknak. Viszont ki kell szállni belőle, amit kizárólag PRAWN Suit-tal lehet.
Engem kapásból megtámadott, ami heves "tűzgolyó" záport jelentett, majd bemenekültem a bejárathoz, ami viszont lávában van.
Így sajnos túl sok helyünk nem lesz, ahol mozoghatunk, mert ha kiszállunk, sérülünk (iszonyú forróság), ezért is kell valami komoly búvárruha.Ha lávához érünk, azonnal meghalunk, ha ugyanezt a PRAWN-nal, akkor az csak sokat sérül, de az javítható.Ezért hegesztő legyen nálunk.
A bejáraton túl, gyakorlatilag egy vulkánban vagyunk:
Majd itt tovább ugrálva és lassan haladva meglátjuk az erőművet.Az erőmű egy láva tó felett lebeg, illetve e fölé van "kikötve":
Hogy olyan nagyon egyszerű itt se legyen, mindenhol láva és forróság van, plusz a rohadtul idegesítő Warper-ek, meg még néhány kizárólag ellenséges lény.
Természetesen van bejárata is, ahol már nem sérülünk, sőt nem kell félni a levegőtől sem, ugyanis ott bent van levegő. Nem akarok több spoiler-t írni, mindenki fedezze fel, de ajánlott vinni Purple Artifact-ot, mert csak így tudjuk kinyitni azt a helyet, ahol majd új tervrajzot találunk az Ion Cell és Ion Battery-hez.