Talán azokra a kondenzációs magvakra gondolt, amik minden esõcsepp "alapját" képezik. Nálunk ezek a mikroszkopikus szemcsék, amikre a földi légkör páráját alkotó H2O molekulák lerakódnak, miután a talaj közelében képzõdõ termikus feláramlások ("termikek") révén felemelkednek abba a magasságba, ahol a hûlés miatt nem maradhatnak meg a levegõ molekulái között lézengve, hanem lecsapódni kénytelenek (bocs', de sikerült olyan bonyolultan fogalmazni, csak mert tömören szerettem volna, hogy elfelejtettem a mondat elejét); szóval a kondenzációs magvak nálunk a bolygóközi térbõl a légkörünkbe ülepedõ mikrometeorokból, a felszínrõl szétszóródó gombaspórákból, a tengeri planktonnak a hullámverés révén légkörbe került részeibõl, porszemekbõl, növényi pollenbõl és egyéb szemcsékbõl állnak. Amikor a magasba emelkedõ termikek lehûlése miatt kicsapódó párából képzõdõ mikroszkopikus esõcseppek mérete kb. a látható fény hullámhosszának nagyságrendjéig megnõ, szóródni kezd rajta a fény, és láthatóvá lesz a gomolyfelhõ. Aztán, hogy mi történik a továbbiakban, pl. szétoszlik, vagy épp ellenkezõleg zivatarfelhõvé fejlõdik, az több meteorológiai tényezõtõl, "légállapot határozótól" függ. A Vénuszon lehet, hogy ennek a jelenségnek az alapját a vasklorid szemcsék jelentik, és talán majd kiderül az is, hogyan keletkezhettek, pl. az ottani vulkánok révén.
Informatika és tudomány
