Látszik, hogy a cikkben szereplõ módszer csak akkor mond valamit, ha az a fontos tényezõ, hogy a csillag mennyivel forog, már ismert. Különben a felszíni jelenségek a csillagnak torzíthatják az eredményt. Innetõl kezdve a tudományos világ is ezt szem elõtt fogja tartani. Bakik mindig vannk. És természetesen meg lehet kérdõjelezni az eredményeket, de csak úgy, hogy azért nagyjából képben vagyunk a vizsgálati módszerek elvi hátterével. Nem pedig úgy, ahogy a 2-es Hsz-ben történt. Sértésnek meg miért venném? Ez a mûszerek határterülete jelenleg, eddigis voltak bakik ezután is lesznek.
"Hat te irtad, hogy egy napfolt evekig is fennmaradhat"
A napunknál hónapokig fennmaradnak, a bomlásuk jelenleg a legjobb tipp szerint a mágneses erõvonalaknak köszönhetõ egy kisebb csillag esetében, lassabb forgásnál valószínûleg ez a mágneses erõ is kisebb, persze ez is csak tipp, de logikus tipp. Így ott egy napfolt tovább fennmaradhat. És mivel kiderült, hogy a spektrumváltozás a csillagfelszínrõl érkezik, mert megegyezik a forgási periódussal így nyilván napfolt lesz vagy kiseséllyel valami olyan dolog, amit nem ismerünk, bár a színkép lapján a csillag anyaga felmérhetõ és ha nagyon nem tér el a többitõl, túl nagy extrát várni tõle értelmetlen. Fõleg, hoyga napunk esetében a napfoltokat már rég ismerjük, logikus feltételezés, hogy más csillagoknál is van ilyen és pont rá is illik a jelenségre.
Informatika és tudomány
