Ez hagyján, a hunokkal szórakozva védekezve megvertem a nyugatómai lázadók seregeit*, majd "bosszúból" elhamvasztottam az utolsó településüket - ha jól emlékszem, Genovát. Vízen volt még azonban egy flottaszerűsége, illetve egy tönkrevert, egy-két szétcseszett egységtöredéket tartalmazó "serege". ...ennek ellenére minden egyes körben(!) a hajóival(?) újraépítette a várost. Erre én odamentem, és felgyújtottam megint, mire ő visszajött és felépítette - újra, és újra, három körön keresztül, amikorra meguntam ezt az egészet. Azt még elfogadom, hogy volt erre pénze (báár...), de ehhez talán népesség is kell, nem?
Balanszírozás okán mondjuk elfogadnám, ha az "utódállamok" valami könnyítést kapnának a letelepedésre és túlélésre, hogy ne egy marék elszenesedett gerendatörmelék legyen az egész térkép, de ez akkor is nevetséges. Legalább akkor ne építse újra a települését, ha az a seregem (aki továbbra is ellenséges) behatási zónájában van!
@Yag: A WRE és ERE rövidítések rendre a nyugati-, és keleti birodalmat takarják, az RNG pedig a 'random number generator' után a véletlengenerált eseményeket. :)
* Jó húzós sztori volt: egyetlen kör alatt összekapta négy seregét, és nekiesett a három hordám közül kettőnek (kiválóan időzített, a "vezéri horda" épp egy lépéssel a többiek hatókörén kívül állt) - bár nyertem, kivéreztetett, mint a disznót. Roppantul élvezem a hordázgatásban, hogy itt még egy pürroszi győzelem is a kampány végét jelentheti, mert amint legyengülsz, azok is neked esnek, akik eddig nem mertek, és széttépnek, mint a nápolyit. Ezt azzal tudtam megúszni, hogy felvonultam az Alpokba egy-két évre regenerálódni, mindenkit összevonva.
Ami az ERE-t illeti (mindenekelőtt velük játszom, a hunoknál, ameddig próbálgattam, nagyon csípem a hordázgatást, de kissé mintha monotonná válna a pusztítás egy idő után), a gótokat úgy intéztem el, hogy keletről azonnal elindítottam ide futólépésben egy harmadik légiót, de addig is kihoztam a Konstantinápolyban (vagy amellett?) állomásozó sereget nyugatra, például a gázlóhoz. Erre gót barátaink egy-, vagy két sereggel rárabolnak, és ezt az ütközetet én pl. nem tudom megnyerni, de a lényeg, hogy tisztességgel megszaggatom őket. Innentől kezdve pedig a truvájság ott van, hogy én kapom a létszámfeltöltést körönként (szerk.: és a zsoldosokat! A játék jelenlegi formájában alig több a fenntartásuk/felvételük, mint a natív csapatoké!), nekik viszont le kell táborozni. Ettől a ponttól kezdve az ÉNy-i sereget feltöltve zsoldosokkal már egyenként fel lehet számolni a gót erőket. Kétszer kezdtem neki a játéknak az ERE-vel (az első játékomat elvetettem, mivel még nem voltam kellően tisztában a politikai rendszerrel valamint azzal, hogyan érdemes strukturálni a provinciák építkezését), a két alkalom alatt a gótok egyetlen kisvárosomat fosztották mindössze ki, mielőtt az utolsó emberig átgyalogoltak volna múltidőbe.
A trükköm tehát annyi, hogy szándékosan felvállalok egy tisztes vereséget, hogy addig se mással legyenek elfoglalva. :)