Két komolyabban vitt kampányomban kerültem a hunok fő támadási iránya elé, az ERE-vel és az alánokkal (velük Konstantinápolyban telepedtem le, így gyakorlatilag az ERE melóját végeztem - ezenkívül a burgundokkal csak a szelét kaptam a viharnak, Himyarral pedig természetesen hírét se hallottam a hunoknak, bár a szasszanidák és haverjai annál több gondot okoznak....). Mindkétszer ugyanazt a stratégiát követtem (bár az ERE-vel, mivel későbbi kampányom volt, már jóval tervszerűbben és előre eltervezetten), igyekeztem magát Attilát elkapni, minden más esetben pedig csak a területi kárminimalizálás volt a szempont.
Első kampányomban az alánokat vezetve már előzőleg megütköztem hun seregekkel, és bár nem volt egy fáklyásmenet, különösebb gondot nem okoztak. ...Attiláig. Megdöbbenésemre, az új hadseregeket egy-az-egy-ellen nem voltam képes megverni (őszintén, sejtettem, hogy valamit húzni fog a játék, de arra nem számítottam, hogy nemes egyszerűséggel telepakolja a térképet a legjobb hun egységekkel, ráadásul ez abban az időben volt, amikor a Chosen Uar-ok még durvább tulajdonságokkal bírtak, patch előtt), úgyhogy pánikbaesett mészárszékké fajult a dolog, ahol a hátország teljesítőképességek köszönhettem, hogy végül a hunok előbb őrlődtek fel, mint én. Tanulságos volt pedig, hiszen a legtapasztaltabb seregeimet rögtön az elején elvesztettem, utána pedig villámgyorsan kiképzett csapatokat kellett bedobnom a darálóba. Amint a - számbeli... - túlerőt biztosítottam a rohamosabb utánpótlással, Attilát a megtépázott seregével beszorítottam a Duna és a Kárpátok közé kétoldalról, míg végül sikerült elveszejteni.
A számbeli veszteségeim brutálisak voltak, komplett hadseregek tűntek el a süllyesztőben, de területileg megúsztam annyival, hogy a hunok egyedül a régi gepida földeket nullázták le a Dunától északra.
Keletrómával már eleve készültem erre a találkozásra. Elhúzódó és komoly háborúval kiirtottam a teljes Közel-Keletet (utóbb azt mondom, ez a része nehezebb volt, mint a hunok), és szerencsémre a figyelmem zömét az északnyugati határokra tudtam összpontosítani. Ez azt jelentette, hogy hét hadsereget állomásoztattam a limes-en, két három-hármas seregcsoportot (hogy a hunok akkor se tudjanak számbeli fölényt kialakítani, ha meglepnének) és egy tartalékot. Előzetesen bajnokok segítségével képeztem ezeket az erőket, illetve minden lehetséges fejlesztést (fegyverzet, páncélzat, lőszerkészlet, jobb lovak) elvégeztem rajtuk. Keletrómával a pénz nem volt probléma, persze.
Ettől kezdve talán kettő egészen brutális ütközetem volt (három keletrómai sereg három hun ellen) több "kisebb" mellett, de nem voltam érdemi veszélyben, olyannyira nem, hogy rövid úton áttoltam őket a határaimon és az - eddigre szénné égetett - Pannóniában mentem át ellentámadásba.
Taktikailag nehezebb írnom bármit is, hiszen a nyugatrómaiak másra vannak ráfeküdve (pl. én viszonylag nagy számban használtam keleti íjászokat, ami a nyugatnak nem elérhető), de néhány általános dolog azért van.
- A hajítógépeik. Minden (új) hun hadsereg ugyanolyan, és mindegyik két üteg nehéz hajítógépet használ. Ezek képesek megtizedelni még azelőtt, hogy harcba bocsátkoznál velük. Saját hajítógépek tudnak segíteni (különösen azért, mert támadásra kényszeríti az AI-t, így magadra tudod őket húzni), de én az alánokkal egyáltalán nem-, a keletrómaiakkal pedig alig használtam (egy üteget pedig a hunoktól fogtam el és állítottam saját szolgálatba), és az alapproblémát nem oldották meg.
Rendszerint a térkép hátsó felében helyezkedtem el, és hagytam, hadd jöjjenek. Ekkor - ha szerencsém volt - nem tömbben támadtak, így a hajítógépeik hátramaradtak a lassúságuk miatt. Ezeket kerülőúton, könnyűlovassággal kíséreltem meg elfogni. Egy ütközetben (ha megtalálom a replayt róla, még fel is tölthetem ide) nagyából tizenkettő-tizenhat nehéz-, és legalább négy normál hajítógépet tudtam így elkapni. Ha támadni kényszerülsz és a hunok nem mozdulnak, ideje előadni az onager-táncot: Mindennel meg kell állni a lőtávolságukon kívül, kivéve egy könnyűlovassággal (egyszer csináltam meg ezt, akkor equites sagittarii-val), amivel el kell kezdeni fel-alá rohangálni előttük (rendszerint a lőirányra merőlegesen), így az összes lövedéküket ellőhetik úgy, hogy alig veszítesz néhány lovast. Időigényes, olcsó húzás - de működik.
- A lovasíjászaikra úgy készültem fel, hogy eleve nem is terveztem hajkurászni őket. Egyszerűen kettő-négy keleti íjászom lövéseit koncentráltam egyesével rájuk. A lényeg, hogy a lőtávolság meglegyen. A római gyalogságnak a bejövő nyílvesszőkkel védelmi alakzatban amúgy sincs bármi említésre méltó problémája.
- Még majdnem a gyalogságuk a leginkább problémás, furamódon. Még a lándzsásaik (Scirii warriors) is képesek a legiókkal lépést tartani, az uar-ok pedig egy-az-egy elleni küzdelemben levágták az eastern armored legio-imat is. Távolsági fegyvereket illetőleg a számszeríj és a gerelyek hasznosak lehetnek (különösen már közelharcban lekötött ellenfél hátbalövetésével), illetve shock cavalry-val lehet még megkínálni őket. Testudo-ban a legionáriusok nem tudják elszórni rájuk a pilumokat, plumbatákat, de annyit nem is számít, hogy érdemes legyen szórakozni velük, a hun íjak miatt ezért (és azért, mert a római charge bónusz csapnivaló többnyire) érdemesebbnek tartottam statikus arcvonalakat, pajzsfalakat kialakítani.
Összességében a kampánytérképen, stratégiailag agresszíven léptem fel, az ütközetekben, taktikailag - ahol lehetett - defenzíven.