Ha azt az elméletet követjük, hogy a semmiből valami lett a pillanat tört része alatt, hogy egy kiterjedés nélküli, pontszerű valami tágulni kezdett, kialakítva az időt, a teret, s benne az anyagot, akkor mindezt egy külső szemlélő a nemtér-nemidő semmiből úgy láthatná, mint egy nemlétező objektumot, mégha mérhetetlenné fúvódott is a mi belső nézőpontunkból figyelve azt. Az ősrobbanás gömbhullámként terjed, annak kezdőpillanata e gömb felülete, mely gyors ütemben tágulni látszik, ám kívülről úgy tünhet, nem történt itt semmi, hiszen a semmiben nem jött létre semmi. A mi világunk ezek szerint befelé tágul, illetve szűkül, a látszólagos tágulás egy rohamos kisebbedés a nullpont felé, s mint ilyen, egyfajta fekete lyukként is értelmezhető, Ámbár itt, mintha egyre távolabb kerülnénk tőle annak egyre intenzívebb miniatürizálódása során. Ritkulás ez, amit a semmiben, a tér nélküli ürességben lévő hiány hozott létre. Ez elsőként nem az anyag, hanem az idő hiánya, ami tér nélkül nem lehet mégcsak lineáris sem. Talán egy időhurok, mely magában összeroskadva saját magán belül alkotta meg a teret, s ott mint egy (jobb hasonlatot nem találok rá) "kavitálás" (hirtelen nyomáscsökkenés) révén kialakult a fény, s ezzel együtt az anyag.
...Vagy túl messzire mentem? :) Sokaknak lapos még a Föld...