A víz templomát már korábban írtam hol találod meg. A sewer fölötti területen. A sewer-ből jutsz fel oda, méghozzá a déli részen lévő kijáraton. Az egy elzárt részre visz ahol a templom van.
A piramis csak akkor szükséges, ha mind az 5 elemre ráhajtasz. Ugyanis a piramisból elérhető sivatagban lesz 2 power gem és magában a piramisban 1. Az utolsó az ötödik elemhez meg a főellenfél legyőzésekor lesz megkapható a kastély végén.
A piramisban az általad nehezményezett dolog (pálca és félhold penge) megoldása mellékelve van, mert mindkét fali fülkében a tárgyak mellett ott volt 1-1 levélke világos instrukciókkal. Minden információt megadtak, hogy tudjad, melyik tárgyat hová kell vinned (ki volt az adományozójuk és mit kell tudni róla). Az egyiket abba a szobába tedd rá a szarkofágra ahol csak egy szarkofág van (erre egyértelmű a leírás a levélben), míg a másik tárgyat egy másik itteni szobába kell elhelyezni, ahol adott számú szarkofág van. Utána megnyílik a továbbvezető út, ahol majd taposó kapcsolókat kell lesúlyozni hogy bejuss a nagy szarkofághoz illetve onnan simán kisétálj majd a korában lezárt ajtón keresztül.
A vízzel körülvett hely egy shrine, nem egy kastély. Bejutás módját már tudod, hiszen jártál azon a részén a temetőnek ahol ennek nyitját megtudtad (ez volt az a hely ahol 3 rácsos ajtó mögött van 3 teleport amikbe bedobálsz tárgyakat hogy kinyíljon a 4. rácsos ajtó ami egy elzárt részre visz és ahol egy növény kivágása után eljutsz z infóforráshoz ami egy kőfej).
Ha nincs meg 16 power gem-ed mielőtt bemennél a piramisba, akkor biztosan kihagytál valahol a már bejárt területeken egyet-kettőt. A crystal mines-ból elhoztad az ott lévőket?
A snake staff nálam nem ott volt egyszer sem (nem a runemaster trial-os ajtó mögött), hanem a mine key-es ajtó mögött. A runemaster-es feladvány ajtaja mögött az egyik páncél szett egy darabját találtam mindig.
A mocsárba való bejutás igen könnyű, eltéveszteni nagyon nehéz, már ha körülnézel. Egy nagy fa kapu, ami előtt ott van a jól látható taposó kapcsoló. Ráadásul van ott egy rácsos ajtó is aminek nyitja a szökőkútnál van. Már messziről látszik mindkettő.
A varázslatok tudhatóak varázsló nélkül is, mert találod róluk a tekercseket amiket megnézhetsz. Pont ahogy a receptúrákat tartalmazóakat.