Ugyan miért már miért ne lehetne csak az egyes részeket a gépre bízni?
Ebben pont sokkal jobb, mint a 3. Amit rá is bízol a gépre, afelett is nagyobb ellenőrzésed van, és egyszerűbb belenyúlni kézzel.
(Egy dolog van elkúrva: erőforráskímélés miatt mindig csak akkor ellenőrzi a frontvonalon hogy hova kéne egység, amikor egy egység felszabadul. Ez azzal jár, hogy ha elindított egy hadosztály a front másik végére, akkor annak a parancsait nem bírálja felül akkor sem, ha mellette támad lesz üres hely a fronton, ahol nagyobb szükség lenne rá, inkább máshonnan küld oda. Európában ez még hagyján, de az alacsony infrastruktúra mellett, főleg Ázsia nagy területein nagy szopás)
Malarki:
A tengeri rész ebből a szempontból alig változott, az irányítása kicsit más, és nagyobb zónák vannak. Most is megteheted, hogy kézzel küldöd adott helyre a flottád, a többi parancs meg elég hasonlóan működik.
A légi az valóban elvontabb lett, de jobban hasonlít valóságosra az irányítási mód. (A más kérdés, hogy a balance le van baszva még mindig).
Sakkay:
Ja, teljesen kretén.
Lehet hogy le kéne cserélniük azt a lófarkas hülyegyereket, mert úgy látszik nem boldogul a feladattal.