Emlékszem, amikor a HoI3 kijött, nagy felháborodások voltak, nagyon sok hibája volt. Ezek nagy részét javították, egyedül nekem a térkép maradt a nagy fájdalmam ezzel kapcsolatban. Még az AI-t is sikerült jó szintre felhozni, egészen inteligensen reagált pl. a bekerítésekre, jól indított ellentámadást, tudott kellemetlen perceket okozni. De már a megjelenéskor egyértelmű volt számomra, hogy a hibái javíthatóak. Na ez az, amit a 4-nél nagyon nem érzek. Azért, mert koncepcionális problémám van ezzel. A hadseregszervezet lebutítása számomra a teljes harcvezetés hadműveleti élményét veszi el. Mekkora volt, hogy a Maginot-val szemben egy fortress buster parancsnokokkal okosan sakkozva át lehetett törni. Egyetlen elemmel tönkrevágja az egész éálményt. Az automatizálás meg butaság. Soha nem fognak olyan AI-t írni, mint ahogyan én beosztom a csapataimat. De szándékosan nem a harmatgyengén megírt AI-t hoztam fel, hanem a koncepcionális problémát.
Ugyanez az utánpótlás. E stratégiáknak egyik neuralgikus pontja ez. Egy hadseregnek szüksége van ezerféle fegyverrel, ebbe ötször annyi típusú lőszerre, ruhára, pénzre, ezerféle felszerelésre (a távcsőtől a tüzérségi irányzókon át a rádiókig, parancsnoki autókig, térképekeg), benzinre, gázolajra, élelmiszerre és még nagyon sok másra. Nem véletlen, hogy nem bontották fel ilyen részletesen ezt, mert ez annyira bonyolítaná, ami tényleg felesleges. A HoI 3 fuel/supply rendszere - nekem - elég. Ha a supplyt megbontják, akkor ne csak a fegyverzetet emeljék ki, mert az nevetséges. Egy gyalogezrednek nem csak K98 karabélyra volt szüksége. A lőszerben meg akkora az átfedés, hogy ha legyártasz gyalogezrednek lőszert, azt csomó más helyen is lehet használni, mondjuk a 7,92-es lőszert, azt használják a repülők, gyalogság, páncélosok, hajók, tengeralattjárók, szinte mindenki. Tehát ezt nem tudod úgy megbontani, hogy csak kicsit is reális legyen. Az új rendszer sokkal kevésbé szimulálja a valóságot, mint a HoI3.
A fejlesztésnél meg az a lényeg, hogy IRL sokkal kisebb lépésben haladt a fejlesztés, amit a HoI 3 rendszere sokkal jobban visszaadott. Itt meg éppernhogy egyszerűsítettek, pedig a 3-as rendszere sem volt bonyolult. Teljesen átlátható, jól működő rendszert vertek szét. Ha valakinek bonyolult volt, akkor inkább egy kikapcsolható, prioritáson nyugvó csúszkás rendszert kellett volna ráhúzni, ha valaki nem akarna a részletekkel szöszmötölni.
A magam részéről még a Storm Across Europe-pal kezdtem az ipart C64-en.
A WitPAE grand strategy, illetve hadműveleti alapú játék. Diplomácia nincs benne, mert 1941. december 7-én kezdődik. Korántsem tökéletes, viszont hihetetlenül élvezetes, mert rendkívül összetett, komoly ismeretek kellenek hozzá. Pl. megszervezni egy partraszállást úgy, hogy minden hajót magad irányíthatsz, 6-32 (40) gépes repülőegységeket, századtól hadosztályig a szárazföldi egységeket, nem kis feladat. Felderíteni, kiképezni, tervezni, légvédelem, légifölény, tengeralattjáró-biztosítás, escort, naval bombardement, légitámogatás, utánpótlás. Ipar, gyártás, fejlesztés van benne, nem is akárhogyan.