"Stanley Baldwin brit miniszterelnök már 1932-ben ezt mondta az alsóházban: „Az egyetlen védekezés a támadás, és ez azt jelenti, hogy több nőt és gyereket kell gyorsabban megölni, mint az ellenség, hogy megmentsük magunkat.” Ezért a brit fejlesztések elsődleges célja a bombázók lettek, mivel 1939-ig úgy tűnt, hogy a saját légtér védelme lehetetlen, hiszen a vadászok nem sokkal voltak gyorsabbak, mint a bombázók. Sir Arthur Harris (akit a háborúban „Bomber Harris” néven ismertek) 1947-ben jelentette ki, hogy „neuralgikus közlekedési csomópontokat a levegőből csak a környező házak lerombolásával lehet lezárni.”
Lin II során iI során is ilyesmit csináltak.
Mert: "A szőnyegbombázás egy harci repülőgépek által végrehajtott demoralizáló, megtorló vagy elrettentő terrorakció. A második világháborút lezáró nürnbergi per és kísérő perei óta nemcsak a közvélemény megoszló a szőnyegbombázás megítélésében, hanem alkalmazásában a bombázó légierővel rendelkező államok is. Így például Németország hadereje mereven elzárkózik a szőnyegbombázás gondolatától, míg a brit stratégiában ma is legitim eszköz."