"Ha már a választásokat emlegeted, előtte volt egy olyan ígéret a Fidesz részéről, hogy csökkentik az adókat. Ez pont ellentétes azzal, amit aztán csináltak. Ez pedig a választópolgárok szándékos megtévesztése hazugságokkal, ami választási csalás! Tehát a mostani kormány illegitim, bármikor elzavarható.
Egy normális nép már rég el is törölte volna őket, de mi tele vagyunk hozzád hasonlóakkal. "
Indulatok helyett vegyük számba nyugodtan a dolgokat.
Kezdjük ott, hogy olyan ígéret nem volt, hogy az adókat úgy általában csökkentik. Arról volt szó, hogy a közvetlenül a munkát terhelő adókat akarják csökkenteni, amit csökkentettek is.
Közben azonban Magyarország túlzott deficit eljárás alatt volt, meg úgy általában csőd közelben, így a költségvetési hiányt nem lehetett növelni, emiatt a magas profitot termelő szolgáltató cégekre vetettek ki extra szektoriális adókat.
Bankok, áruház láncok, telekom cégek. Miért pont rájuk? Mert ők a hazai piacból élnek, így nem tudják áthelyezni a tevékenységüket máshova. Persze kivonulhatnak az országból, de akkor elvesztik a piacot is (értsd: benyomul a helyükre más).
Ezzel szemben a gyártó cégek, mint pl. Audi még állami támogatást is kaptak, mert azok lazán megtehetik, hogy ha nem éri meg nekik itt működni, akkor átköltöztetik a gyártást máshová.
Na most ilyenkor jön az érv, hogy "dehát a szolgáltató cégek úgyis áthárítják a külön adókat a nyomorgó lakosságra".
Itt érdemes megállni, mert ez egy alapvető dilemma.
Egy cég ugyanis _minden_ költségét áthárítja az ügyfeleire ... ha tudja.
Ha egy cég _minden_ költségét a fogyasztóira tudja hárítani, akkor az állam pl. környezetvédelmi bírságot sem vethet ki, hiszen azt is a lakosság fizetné meg. Márpedig a bírság lényege pont az lenne, hogy a lakosság ellen elkövetett szabálytalanságokért a céget büntesse. Ha viszont az állam kezéből kivesszük az adóztatás és a bírságolás eszközeit, akkor csak a jogi szabályozás marad. Azaz a cég bizonyos tevékenységeit büntiből betilthatja, de még ezekben az esetekben is levezethető, hogy az így kiesett bevételeket a cégek az ügyfeleiken hajtják be.
A kérdés tehát az, hogy valóban képesek-e a cégek _minden_ költségüket a fogyasztóikra hárítani, vagy ez is csak egy a szokásos kommunikációs lózungok közül, hogy a cégek politikai nyomásgyakorlással ússzák meg a profit csökkenést.
Egy kapitalista piacgazdaságban, aminek a lényege a verseny, három esetben tudja egy cég bármely költségét - piacvesztés nélkül (!) - továbbhárítani a lakosságra:
1. A cég monopol helyzetben van - ez tökéletes ellentéte a piaci versenynek, ebben az esetben az államnak be kell avatkoznia a piaci folyamatokba, hogy megszüntesse a monopóliumot
2. A cég összebeszél a versenytársaival, hogy egységesen emeljenek árakat - ez gazdasági bűncselekmény, innentől büntetőügy
3. A cég eddig nem a legoptimálisabb nyereséggel gazdálkodott, azaz a piac eddig is elbírta volna a nagyobb árakat és az extra költség csak korrigálta a cég árképzését. Ebben az esetben a cég tulajdonosainak komolyan el kell gondolkodniuk a menedzsment lecserélésén, hiszen eddigi gazdálkodásukkal jelentős bevételkiesést okoztak a cégnek.
Na de miért fordulhat akkor elő, hogy nálunk hiába működik versenygazdaság, az adóemelés hatására mégis képesek a cégek egységesen árat emelni?
Ennek több oka is van.
Mindenek előtt - hiába illegális - a cégek bizony keményen kartelleznek. Jó példa erre, hogy amikor bevezették a devizahitelek előtörlesztését, akkor a bankvezetők informális találkozókon (ők ezt "munkareggelinek" hívták) egyeztettek, hogy minden tőlük telhető eszközzel megpróbálják ellehetetleníteni.
A másik, hogy a magyar gazdaságra erősen jellemző, hogy bármilyen változásra áremeléssel reagál, miközben minden pozitív gazdasági hatást azonnal profit növelésre használ. Ha aszály van azért emelnek árat, ha rekord termés azért. Ha csökken az áfa, akkor nem az árak csökkennek, hanem a nyereség nő, ha nő az áfa, akkor azzal arányosan árat emelnek. (Azok is, akik még számlát sem adnak.) Ez a gyakorlat megnövelte a lakosság ingerküszöbét és az áremelkedés rezignált tudomásul vétele - szemben más országok lakosságának reakcióival - teljesen átlagos jelenség.
Harmadszor, a piaci szereplők összehangolt árpolitikája a kis piac és a külföldi szereplők túlreprezentáltságának is köszönhető. Egy multi nem nagyon foglalkozik egy ekkora ország helyi sajátosságaival, kiadja az ukászt a leányvállalatnak, hogy mennyi az éves elvárt nyereség és azt a menedzsmentnek akkor is teljesítenie kell, ha azzal többet ártanak a cégnek, mint használnak. Ha a számok jók, a cég valódi teljesítménye, jövőbeli kilátásai nem nagyon érdekli az anyavállalatot, mert a magyar piac elsikkad a nagy számok között.
Végül, de nem utolsó sorban - és ez az internetadó kapcsán jól követhető - a cégek képesek a helyi politikai indulatokat a saját lobbiérdekeik szolgálatába állítani. Ha a közbeszédet azzal tematizálják, hogy "úgyis áthárítják", akkor nem is kell a versenytársakkal egyeztetniük, a lakosság már eleve elkönyveli az áremelést és a bűnbak is adott: hát persze, hogy az állam.
Holott - bármennyire is szokatlan ezt itt nálunk így kimondani - az "áthárításból" eredő konfliktus nem az állam és a lakosság, hanem a cég és a lakosság között húzódik.
Ez kb. olyan, mint amikor az ügyfél nem fizet a munkáért és a végén a melós nem kap fizetést, mert a cégvezetés "áthárítja" a kiesést. Eközben persze a tulaj továbbra is ugyanannyit költ a saját luxuskiadásaira, mint előtte.
Ebben az esetben fontos észrevenni, hogy nem az ügyfél és a melós között van konfliktus, hanem a cégvetetés és a melós között, hiszen pont azért van a cégnek jelentős nyeresége az üzleten, hogy az fedezze a kockázatokat is. Csakhogy amíg a melós beletörődik, hogy hát nincs pénz mert a g..ci ügyfél nem fizet, addig a tulaj nyilván minden bevételkiesését "áthárítja" a melósra. Ezek a konfliktusok más országokban, ahol a munkavállalók érdekképviselete, sokkal ritkábban végződnek a melós számára hátrányos módon.
Valójában ugyanezen játszmák játszódnak le nagyobb méretben a szektoriális adók és azok áthárítása körül. A cégnek extra kiadása keletkezik, a lakosság meg a kiadás forrásával foglalkozik ahelyett, hogy a cég reakciója ellen küzdene. Nálunk ezt "fogyasztói empátiának" hívják, máshol meg nettó hülyeségnek.
Amikor tehát a népek kivonulnak netadó, bankadó, stb. ellen tüntetni (és most vegyük ki a képletből azokat, akik ideológiai okokból eleve minden tüntetésen ott vannak), akkor valójában nem az olcsó internet, stb. mellett, hanem a szolgáltató cégek magasabb profitja érdekében tüntetnek. Pedig ha lenne nálunk valódi civil szféra, tudatos vásárlói magatartás, stb. stb., akkor a tüntetéseket a telekom cégek, bankok, stb. székháza és nem a parlament elé szerveznék.