Kis szösszenet a játék AI-jéről....A fejlesztési részt nem tudom, meg hogy hogyan építkezik a gép (szigorúan normálon játszom egyelőre), de a kampány térképen valami fenomenálisan okosan játsszik. Legalábbis gépi ellenfélhez, meg normál AI-hoz képest.
Alapvetően nem aprózza el magát, így próbál 1-1 hadszíntérre koncentrálni, tehát ha nagy az ellenállás más oldalon, akkor nem kezd indokolatlan harcba egy másik hadszíntéren. Ergó a törpék például amíg nincs biztosítva a déli terület, nem darálják be az orkokat addig nem piszkálják a VC-ket.
Ahogy a Birodalom sem cseszegeti Brettoniát, míg káoszveszély fenyeget, viszont ha vége a közvetlen konfliktusnak keresnek egy másik potenciális ellenfelet (ezért aggódom a mostani kampányban, mert ha ellenem fordulnak lehet meglepetést okoznak).
Törpék egyébként nagyon szépen választották ki a hadszíntereket is. Amikor épp tűzszünetet kötöttünk az orkok elleni győztes hadjáratok után folytatott csetepatékban (pár Karakját felégettem azért előtte) úgy döntöttem a meggyengült Birodalom területeiből harapok pár nagyobbat. Épphogy elkezdtem ostromolni az első városokat rögtön jött a hadüzenet, hogy háborút hirdettek (kisebb népek is megjátszották, hogy mikor máshol voltam elfoglalva éppen). Alig értem vissza a főváros környékére, hogy visszatartsam a támadó hadakat. Persze amikor már nem volt egyértelmű előnyben nem vállalt felesleges kockázatokat, hanem várta, hogy máshova átcsoportosítsam a hadaimat.
Volt olyan szituáció, hogy a fővárostól 2 környi lépésre 4 teljes törp sereg legendás hősökkel spékelve állomásozott (akkor épp erősebb volt a gazdasága, tehát ha betámad biztos, hogy a 2 fullos seregem otthagyja a maradványait a hadszíntéren és gyorsan tudja pótolni a veszteséget). Azonban nem kapkodott és végül állóháború alakult ki, amelynek végül egy másik hadszíntér megnyitásával vetettem véget (kihasználva a patthelyzetet 2 másik csapattal elfoglaltam a területüket határoló emberi várost, ahol beástam magam így kénytelen volt visszarendelni a seregeit.
Ezután egyébként ennél a városnál alakult ki patthelyzet: Nekem 4 fullos seregem állomásozott a város körül, terjesztették a vámpírizmust, míg a törpék 6 csapatot rendeltek a környékre, így lehetőség nyílt végre az északon megmaradt 2 törp város lerombolására is.
Aztán megindultak a kamikáze élőhalottak a törpék karakjai felé és amennyi pusztítást lehetett annyit okoztak is. Nyilvánvalóan a törpe AI-nak reagálni kellett erre így a masszív védősereg megoszlott, amikor megindult az offenzíva a maradék 3 fullos élőhalott hordával.
Ennek a megfontolt stratégiának ellenére a támadássorozat során 4-5 támadó sereget sikerült tőrbe csalni a törpéknek (bevallom amikor girokopteres seregek jöttek a távharcászok és az aktuálisan légi egységekkel nem rendelkező csapatom ellen akkor szemrebbenés nélkül nyomtam az autoresolve-ra, majd elkönyveltem az egyértelmű vereséget). A hátráltatás ellenére az AI nagyon jól tartja magát és alig várom mit fog produkálni magasabb nehézségi fokozaton (törpként az orkokkal szintén ezt az igen okos hadjárattérképen bemutatott taktikus megoldásokat véltem felfedezni).
Normál csata AI viszont ennyire nem működik azért jó...Ott azért nem ér fel az AI az emberi taktikai érzékhez. Nem is sűrűn vertek el ténylegesen lejátszott csatában, csak ha túlerőben volt az ellen.