Az első berepülési manőverek kielégítő eredménnyel zárultak, maga a berendezés egészen megbízhatónak tűnt. Számos hadgyakorlatot és összecsapást szimuláltunk, a személyzet megszokta az új eljárások sajátosságait. Az egyik kísérleti manőveren én is jelen voltam, és élénken emlékszem arra, amikor bekapcsolták a Mezőt. A minket körülvevő hajók összezsugorodtak, mintha valami táguló buborék felszínén lennének, majd egy pillanat alatt eltűntek. A csillagok is eltűntek - ugyanakkor az egész galaxis halvány fénycsíkként látszódott a hajó körül. A pszeudótér virtuális átmérője nem volt teljesen végtelen, csupán párszázezer fényév, úgyhogy a legtávolabbi csillagok távolsága nem változott. A közelebbiek viszont természetesen mind eltűntek. Ezeket a berepülési manővereket azonban a befejezésük előtt le kellett fújni mindenféle apróbb műszaki ok miatt, amelyek nagy része a kommunikációs berendezéseket érintette. Bár a műszaki hibák idegesítőek voltak, de lényegtelenek, azért visszatértünk a bázisra, hogy ezeket kijavítsuk.



Abban a pillanatban az ellenség egy számára nyilvánvalóan döntő fontosságú támadást indított a naprendszerünk határán található Iton erődbolygó ellen. A Flottának ezért a javítások nélkül kellett harcba szállnia.



Az ellenség valószínűleg úgy gondolta, hogy megfejtettük a láthatatlanság titkát - ahogy tulajdonképpen egy bizonyos oldalról nézve ez így is volt. A hajóink hirtelen előkerültek a semmiből és elképesztő pusztítást okoztak - egy ideig. És akkor valami érthetetlen és megmagyarázhatatlan dolog történt.



A Hircania zászlóshajónk parancsnoka voltam, amikor a gondok megjelentek. Egymástól független egységekként szálltunk harcba, mindegyik egység a saját kijelölt célpontjaival. Az érzékelők középtávon jeleztek egy ellenséges formációt, a navigációs tisztek nagy pontossággal megmérték a távolságot. Beállítottuk a megfelelő irányt és bekapcsoltuk a generátort.



Az Exponenciális Mezőt akkor kapcsoltuk ki, amikor pont az ellenséges alakzat közepén kellett volna áthaladnunk. Legnagyobb megdöbbenésünkre több száz kilométeres távolságra jelentünk meg, és mire becéloztuk az ellenséget, ők is becéloztak minket. Visszavonultunk és újra próbálkoztunk. Ekkor annyira messze kerültünk az ellenségtől, hogy ők találtak meg először minket.

Természetesen valami nagyon rosszul sült el. Megszakítottuk a rádiócsendet, és megpróbáltunk kapcsolatba lépni a Flotta többi hajójával, hogy náluk is jelentkeztek-e hasonló gondok. Ismét kudarcot vallottunk, és ezúttal a kudarc oka teljesen érthetetlen volt, mivel látszólag a kommunikációs berendezések tökéletesen üzemeltek. Csak azt tudtuk feltételezni, hogy a Flotta maradék részét megsemmisítették, bármennyire is fantasztikusnak tűnt ez az elképzelés.



Nem kívánom ecsetelni, hogy mi történt, amikor a Flotta szétszórt egységei minden erejüket megfeszítve, egyenként visszaküzdették magukat a Bázisra. Veszteségeink tulajdonképpen jelentéktelenek voltak, de a hajók személyzete teljesen demoralizálódott. Mindenki elvesztette a kapcsolatot a Flotta többi tagjával, és megmagyarázhatatlan hibákat észlelt a távolságmérő berendezéseiben. Egyértelmű volt, hogy az Exponenciális Mező állt a hibák hátterében, még akkor is, hogy ha a hibák csak a mező kikapcsolásánál jelentkeztek.

A magyarázat túl későn érkezett ahhoz, hogy bármi hasznunkra váljék, és Norden végső bukása vajmi kevés vigaszt jelentett, hiszen a háborút is elvesztettük. Ahogyan ezt már korábban elmagyaráztam, a Mező generátorai a tér radiális torzulását okozták, ahol a távolságok annál nagyobbá váltak, minél közelebb került valaki a mesterséges pszeudótér közepéhez. Amikor a Mezőt kikapcsolták, akkor minden visszatért a normális állapotába.



Illetve csak majdnem. Soha nem volt lehetséges pontosan az eredeti helyzet visszaállítása. A Mező ki- és bekapcsolása a generátort szállító hajó megnyújtásával és visszazsugorításával járt, ám felmerült egy hiszterézis hatás, amely miatt az eredeti helyzet visszaállíthatatlanná vált. A Mező üzeme alatt több ezer elektromos töltés illetve a hajó fedélzetén történő tömeg vándorolt ide-oda. Ezek aszimmetrikus hatások voltak, és a torzulás kumulatív jelleget öltött, és bár csupán a százalék töredékét tették ki, annyi pont elég volt. A precíziós távolságmérő és a finomhangolt kommunikációs berendezések teljesen elvesztették a kalibrációjukat. Egy hajó önmagában ezeket a változásokat soha nem érzékelte - csak akkor derült ki a turpisság, amikor egy másik hajóhoz mérte a saját berendezéseit, vagy megpróbált vele kapcsolatba lépni.



A kialakult káoszt lehetetlen leírni. Egyetlen egy hajó alkatrészét sem lehetett csereszabatos módon egy másik hajóba beszerelni. Még a csavarok és a csavaranyák sem voltak azonos méretűek, és a logisztika teljesen ellehetetlenült. Idővel talán felülkerekedhettünk volna ezeken a nehézségeken, de az ellenséges hajók ezrei támadtak olyan fegyverekkel, amelyek a flottánknál rendszeresítettekhez képest ezer éve elavultak. A fantasztikus Flottánkat a saját tudományunk kötötte gúzsba, de addig harcoltak, amíg a lehengerlő túlerővel szemben meg kellett adniuk magukat. A Mezővel felszerelt hajók továbbra is érinthetetlenek voltak, de harci egységként reménytelennek bizonyultak. Akárhányszor csak bekapcsolták a Mezőt, hogy elmeneküljenek az ellenséges támadás ellen, a berendezés torzulása csak tovább nőtt. Egy hónapon belül mindennek vége lett.



Ez tehát a vereségünk igazi története, amelyet a védelmem iránti elfogultság nélkül terjesztek a tisztelt Bíróság elé. Még egyszer hangsúlyoznám, a nyilatkozatomat abból a célból tettem, hogy a parancsnokságom alatt harcoló, megrágalmazott emberek helyett megmutassam, valójában hol is rejlik balszerencsénk valódi kiváltója.



Végül visszatérnék a tisztelt Bíróságnak benyújtott kérvényemhez, amely remélem most már érthető, hogy nem tekinthető jelentéktelennek, és bízom benne, hogy elfogadásra kerül.



A tisztelt Bíróság tudatában van fogva tartásom körülményeivel, és hogy az éjjel-nappal tartó megfigyelés embert próbálóan lesújtó. Én mégsem emelek ez ellen panaszt, ahogyan az ellen sem, hogy az egyértelmű helyhiányból adódóan szükséges az egyszemélyes cellák megosztása.



Nem felelhetek azonban a tetteimért, ha ezután is meg kell osztanom a cellámat Norden professzorral, a régi haderőnk kutatási karának vezetőjével.