A Warcraft 3-at leszámítva (ami egyébként ma sem annyira csúnya a már megjelenéskor kissé korszerűtlen grafikája ellenére) teljesen indokolatlan ez a lépés és egyáltalán semmi szükség ezekre a ma oly divatos "HD" verziókra.
Egyrészt a Starcraft és főleg a Diablo 2 játéktechnikailag és a játékélményt tekintve alacsony színvonalat képvisel. Noha akkoriban nagy sikerük volt és újszerűnek is hatottak a maguk nemében, de ma már nincs az az ember aki elővenné őket, mivel a mai megfelelőik minden tekintetben lehagyják őket.
Ellentétben pl. egy System Shock 2-vel, amit a mai napig felinstallálok, annak ellenére, hogy az elnagyolt grafikája már 1999-ben is csúnyának számított, viszont mégsem járt el felette az idő a nagyszerű hangulata, sztorija és a zseniális főgonosz jelenléte miatt. Érdekes, ahhoz nem készül HD verzió (bár az előbb felsorolt okok miatt nincs is rá szükség igazán).
Másrészt nemrég jelent meg a Heroes of Might and Magic III felújított változata, ami azt jelenti, hogy a szegényes grafika ugyanolyan maradt, lekicsinyített egységekkel és persze szélesvásznú 16:9 képaránnyal, mindezt kb. 10x-es gépigénnyel. Ja és persze sikerült a játékba csempészni néhány bugot, amik az eredeti változatban nem is voltak jelen. Ez lenne a HD változat? :)
(érdemes elolvasni a steam-en a felháborodott vásárlók kommentjeit)
Nagyon ellene vagyok az efféle "HD-sítésnek", ami gyakorlatilag néhány megjelent bugot jelent az extra tartalomba ágyazva, 16:9-ben és ezenkívül 0 grafikai újítással, hiszen egy Diablo 2 pl. technikai behatároltságaiból adódóan soha nem lesz képes physX-es effektekre. Ezen esetekben bőven elég egy rajongói widescreen patch, csak ugye abból nincs pénz a jogutódoknak (vagy a Blizzard esetében az ellustult fejlesztőknek).