A csempéket már csak presztízsvesztés okán sem száműzheti teljesen a rendszerből, főleg, mivel médiaesemények során nyomatták a 8-8.1 kapcsán, hogy ez a GUI mennyire hasznos és újszerű (nem, már a 90-es évek elején megvolt az ötlet.) Például Jensen Harris, jó pár fejlesztői előadáson, 2012 magasságában- hogy ez az igazi forradalma az MS-nek a felhasználói élmény tekintetében.
Egyébként én többek között Surface 2 RT-t is használok, és szerintem az egyik legjobb, úgy értem legergonomikusabb érintőfelület, amit az MS a 8-al összehozott. De ez csak az én véleményem, volt és van a kezemben Android és Apple tablet is. De nem folytatom tovább Redmond s*ggének fényesre nyalását. Nekem tökmindegy, hogy más annak tartja-e vagy sem.
A 8-ast szerintem ott b*szták el, hogy erőltették az új modern felületet, minden olyan készülékre, amely nem vezérelhető érintéssel. Ezt úgy kellett volna bevezetni, 2012-ben, ahogy a 10 esetében lassan, de is kínos lassúsággal történik. A 8 esetében az usernek választania kellett volna, hogy olyan képernyő esetén, ami nem vagy minimálisan támogatja az érintéses vezérlést, alapvetően a rendszer első elindításánál a megszokott (flat styílusban újradizájnolt) start menut hozza fel, plusz megkérdezi az usert, a fiókbeálíltások meg a többi kapcsán arról is, hogy tipikusan egérrel-billentyűzettel, vagy érintéssel fogja e döntő többségében eszközét használni. Ezt így kellett volna korrektül levezényelni és megvalósítani.
Erre – mondhatni tipikus Microsoft, erőből a pofádba toljuk, majd mi eldöntjük, mi a jó neked – stílusban erőltették a modern felületet, amely szerintem amilyen jó érintéssel vezérelve, olyannyira kényelmetlen egérrel és billentyűzettel. És ez lejtőre is küldte a 8-ast – csak maguknak, és a mai napig meglévő arroganciájuknak köszönhetik.
Persze megértem a nagy rohanást az MS részéről, a 8 és most a 10 kapcsán. Amíg Redmondban a 7-es sikere kapcsán, a meetingeken páviánmódra vakargatták a s*ggüket, megelégedve önmagukkal, milyen k*rva jó lett a 7, a Pista után, addig hopp, új piaci szegmens nőtt ki: tabletek és okostelefonok – az érintéses vezérlés széleskörű consumer elterjedése. Ez volt az oka, hogy az MS, kétségbeesetten sietve piacra nyomta a 8-ast, mivel régen elkésett ezen a piacon. Ezért lett a 8 kétarcú, és ez a fércmunka ugyanúgy jellemzi a 10-et: az MS egyszerűen nem elég innovatív cég, hogy egy ilyen átállást levezényeljen egy termékkiadási ciklusban. Régen sem volt az, és ma sem az szerintem. Egyszerűen túl nagy, szervezetileg túl merev cég ahhoz, hogy képes legyen dizájnban és funkcionalitásban sikeresen, egy termékfejlesztési ciklus alatt eltávolodni attól, amit még Dave Cutler és csapata hegesztett össze Windows NT-ként, több mint 20 éve, és amely gyakorlatilag lényegében változatlan formában használ a rendszer, annak logikáját és működését tekintve.