én angolra fordítottam át, mert ha jól tudom a gtranslate is úgy működik ha kínait fordít magyarra akkor. kínai->angol->magyar, ezért gondoltam hátha kevésbé kusza szöveget kapok (tapasztalataim ellenére), de nem így lett. már tegnap hallottam erről redditen, de akkor másik (vagy talán ugyan-ezt) a szöveget bemásolva úgy tűnt, hogy most nem törnek semmit mert kínai új év van és megy mindenki a családjához, ma viszont ezt olvasva egyre inkább úgy tűnik, hogy az van amit emlegettek, hogy abbahagyják a denuvo törést, bár nem értem miért nem fért bele a védelem neve latin betűkkel ha már a 3DM befért meg TMD is... redditen már azt találgatták, hogy biztos egy nagyobb összegért cserébe gondolták úgy, hogy nem is akarnak ők denuvot törni, ebben is lehet valami.
lényeg a lényeg, szerintem 2015-re az egyik legismertebb kalózcsapat lett a 3DM, ezt a denuvo törésnek köszönhetik, ha pont ezzel hagynak fel, 1-2 év múlva kevesen fognak emlékezni rájuk, talán még 1-2 jelentéktelenebb játék mögött ott lesz a nevük, vagy kínában fognak emlékezni, mert ott biztos helyi wareztanya az oldaluk. sajnálnám, ha tényleg feladnák, mert tehetségesek voltak.
most ki maradt még pályán? a CPY? meg aki törte a mad maxet, ha jók az információim voksi a revolt fórumról.