Bárkik legyenek is a CPY mögött, nagyon tudhatnak valamit. Mikor először megjelentek, pár hét alatt feltörték az összes nagy denuvos címet, amikkel más csapatok sehogy se boldogultak. Aztán kb. egy évig nem hallattak magukról, most megint itt vannak és sorra érkeznek a törések. Véletlen egybeesés vagy sem, az EMPRESS nevezetű sem tétlenkedik.
Szóval nem arról van szó hogy nem tudták feltörni őket, mert több is csak pár hete jelent meg, hanem inkább nem akarták valamiért. És nem feltétlenül a hibajavításokra vártak. Most az egész olyan mintha bedobtak volna egy bombát, mintha ezzel üzennének az illetékeseknek hogy csinálhatnak amit akarnak, rajtuk nem fognak ki, jobban kiismerték már a denuvo működését mint maguk a fejlesztők.