Ez az egész pont olyan, mint a Fahrenheit 451-ben. Csak éppen nem tv-szoba van, de maguk az igények és attitűdök épp ugyanolyanok.
"Montag mozdulatlanul feküdt az ágyban.
- Ahogy nőtt a tömeggyártás, úgy csökkent a színvonal - mondta Beatty. - Valaha a könyvek… itt, ott, mindenütt… kevés emberhez szóltak. Megengedhették maguknak azt, hogy különbözzenek egymástól. Még elég tágas volt a világ. Később aztán megtelt szemekkel, könyökökkel, szájakkal. A népesség kétszeresére, háromszorosára, négyszeresére nőtt. A filmek, a rádió, a képeslapok és könyvek színvonalát le kellett szállítani a pudingporgyártás szellemi szintjére. Érti?
- Azt hiszem.
Beatty mereven bámulta füstkarikáit.
- Képzelje el a tizenkilencedik század emberét lovaival, kutyáival, kocsijaival, csigamozgásával. Aztán vetítse maga elé a huszadik század emberét. Rövid Könyvek, kivonatok, digest-ek, pirulák. Minden az ötletre, a csattanóra épül.
- A csattanóra - bólintott Mildred.
- A klasszikusokat lerövidítették, hogy beszoríthassák őket egy tizenöt perces rádiójátékba, aztán újra megkurtították, hogy beleférjenek valami tömegkönyv két percre kimért hasábjába, amíg el nem nyerték végső formájukat egy tíz- vagy tizenkét soros lexikon címszóban. Természetesen eltúlzom a dolgokat. A lexikonok tulajdonképpen kézikönyvek voltak. De sokan csak annyit tudtak a Hamlet-ről (maga, Montag, biztosan ismeri ezt a címet; Mrs. Montag számára viszont aligha több röpke szónál) mondom, annyit, tudtak a Hamlet-ről, amennyit egyoldalnyi terjedelembe sűrítve olvashattak egy könyvben, amelynek ez volt a mottója: “Tartson lépést szomszédaival olvassa a klasszikusokat.” Érti? A bölcsődétől a főiskoláig, s onnan vissza a bölcsődébe - íme, ez nagyjából az elmúlt öt évszázad szellemi fejlődése."
(...)
"- Szerencsére ritkán bukkannak fel olyan különcök, mint amilyen ő volt. Tudjuk, hogyan kell őket korán, csírájukban elfojtani. Szög és gerenda nélkül nem lehet házat építeni. Ha nem akarjuk, hogy a ház felépüljön: el kell dugni a szöget és a gerendát. Ha meg akarjuk akadályozni a politikai elégedetlenséget: nem kell megmutatni az embereknek a kérdés két oldalát, nehogy ez nyugtalanítsa őket. Csak az egyiket kell megmutatni; de lehetőleg egyiket sem. Felejtessük el vele, hogy van olyasmi is, mint háború. Egy tehetetlen, nehézfejű, adónyúzó kormány még mindig inkább elviselhető, mint az, hogy az embereknek ez gondot okozzon. Béke, Montag. Adjunk az embereknek “ki mit tud” vetélkedőket, amelyeket az nyer meg, aki a legtöbb slágerszövegre emlékszik, vagy az államok fővárosainak nevére, esetleg arra: mennyi búza termett tavaly Iowában. Tömjük tele az agyukat érdektelen adatokkal; verjünk a fejükbe annyi tényt, hogy telítettnek s ragyogóan informáltnak érezhessék magukat. Akkor majd gondolkodó lénynek álmodják magukat, azt hiszik, messzire jutnak a tudományukkal, holott meg se tudnak vele moccanni. De boldogok lesznek, hiszen az ilyen “tények” sohasem változnak. Ne adjunk a kezükbe olyan veszedelmes játékszert, mint a filozófia meg a társadalomtudomány, melyek segítségével a tényeket esetleg kapcsolatba hozhatnák egymással. Ez az út vezet a búskomorság felé. Bárki, aki szét tud szedni és össze tud rakni egy tv-falat, s erre ma már majdnem mindenki képes, boldogabb annál, aki a világmindenséget méregeti, és egyetlen képletbe akarja sűríteni, aminek az ára az embertelen egyedüllét. Tudom, mert megkíséreltem… a pokolba az egésszel! Inkább szervezzünk klubokat, járjunk társaságba, akrobatákat és bűvészeket nekünk, vakmerő fickókat, léglökéses autót, motorkerékpáros helikoptert, nemiséget és heroint; mindazt, aminek pusztán az automatikus reflexekkel van dolga. Ha a darab szürke, a film unalmas, a komédia lapos: csiklandozz meg, s én elhiszem, hogy a látvány nevettet, és nem csak a reflex. Fütyülök rá, fő a vidámság!"
Minden egyre inkább a csattanóra épül. Ez a gamer világban tökre látszik. Ahogy máshol is, más szegmensben. Pontosan így szerintem.
Informatika és tudomány
