Majd én: egyik legfontosabb dolog, az a gazdasági visszaesés és ezzel a kereskedelem leállása. A lakosság már nem bízhatott a távolsági kereskedelemben a bizonytalan helyzet közepette, ezért egyre több mindent helyben állítottak elő. Ami a kereskedelmet még bizonytalanabbá tette, egyre kevésbé érte meg csinálni azt. Egyik későbbi uralkodó öröklődővé és kötelezővé (!) tette egyes családok számára a kereskedelmi tevékenységet.
Ezekért elsősorban a harmadik század krízise néven ismert korszak felelős.
Ezen kívül Európa lakossága Kr. u. 200 és 400 között 70 millióról 50 millióra csökkent.
Ehhez nagy valószínűség szerint a korszak pestisjárványai is hozzájárultak.
Talán a járványok miatt, talán a bizonytalan politikai helyzet miatt, az uralkodó réteg egyre nagyobb része elköltözött Rómából, és vidéki birtokain rendezkedett be, ezzel alapját képezve a későbbi földesúri rétegnek. Ugyanakkor mindez magával vonta a központi hatalom gyengülését, Rómában (gazdag finanszírozók hiányában) leálltak az építkezések, és a központi hatalom tekintélye egyre csökkent.
Ilyen helyzetben indult meg a népvándorlás. A már korábban lecsökkent lakosságú birodalom hadseregeinek létszámait a befogadott barbárokkal növelték, akik jó szolgálatot tettek, a birodalomnak, de egy probléma azért akadt: a hűségük megkérdőjelezhető volt. A korszak végére a légiók többsége már nem római polgárokból állt. Az utolsó időkben a légiókra támaszkodva időről-időre más és más törzsfő kiáltotta ki magát Róma császárává. Ez ment egy darabig, amíg az utolsó törzsfő Odoaker önmagát nem koronáztatta uralkodóvá, hanem önmagát a kelet-Római uralkodó alá helyezte, ezzel véget vetve a nyugat-Római uralkodók sorának, és ezzel jogilag is véget vetve a birodalomnak, jóllehet, már csak árnyéka volt korábbi önmagának.