Viszont szimulátorban létezik, és itt most nem a játékokra gondolok, hanem a vállalati szimcsikre, ahol a pilótákat képzik. Madeiraval egyetemben itt lehet gyakoroltatni, az igazán extrém leszállásokat, ahol két embert totálisan leköt, és összehangolt munkára kötelez egy leszállási folyamat. Mivel mára már teljesen szimulátoron zajlik az oktatás, nem csak gyakorolni kell, hanem át is kell menni. Pl. a 744 és 748-as pilótáknak be kell tudniuk siklani Mikonos szigetén a hegy tetején álló, az alig több mint 1000 méteres pályára és túlfutás nélkül megállni. Hajtóművek nélkül, csak a vészhelyzeti generátort használva. Aki ezt nem tudja megcsinálni az nem is lesz pilóta. De a szimulátorban a khai tak 13-as megközelítését közel sem lehet visszaadni. Amikor egyenesen a hegynek kellett repülni és becsapódás előtt jobbfordulóval "kivédeni". Amikor pedig lefordultunk a hegyről jött egy hatalmas vízszintes keresztszél ami addig a hegy leszálló áramlata volt. Ilyenkor a gépet stabilan tartani szinte lehetetlen küldetés kb. 100 méterre a talajtól. És mindig hatalmas keresztszélben kellett leszállni (a hegyek miatt). Kisebb gépeket nem is igazán engedtek be, egyrészt a helyhiány, de inkább azért nem, mert míg a nagy gépek érzéketlenebbek a változó szelekre, jobban lehet korrigálni, a kisebb gépekre sokkal nagyobb veszélyt jelent az időjárás. És ennél a reptérnél elég gyakran meghaladta a szél keresztiránya a kisebb géptípusokra előírt maximumot (példa kedvéért: egy 737-esé 42kts). 24 órás reptér volt, el lehet képzelni egy éjszakai megközelítést a hegy felől amikor semmit sem látni csak a bevezető sztroboszkóp fényeit. És ilyenkor nem is a hegyoldal ottléte jelentette a veszélyt, hanem az, hogy nem lehetett előre tudni, mikor kerül ki a gép a hegy takarásából, és jön az az irtózatos széllökés. A videókon általában az látszik, hogy lassan és stabilan repül a gép, de a valóságban bazira nem így volt. Csak külön licensszel lehetett oda repülni, éjjelre pedig +1 kellett, viszont a népszerűsége miatt rengeteg pilótának megvolt legalább a vizuális. És még nem is ez volt a legdurvább reptér, Madeirán a Funchal sokkal veszélyesebb volt. Ott a rengeteg nehézség miatt, csakis nappal, ideális időjárás viszonyok mellett lehetett csak leszállni. Nem sok pilótának volt oda engedélye.