Nekem van egy 3 várost kiszolgáló kő alapanyagból építőanyagot szállító hálózatom. A 3. várost nemrég kötöttem be egy vonattal. Lassan felfutott a termelés, annyira, hogy 1 vonat már kevés volt. Feltettem az új vonatot, erre totálisan visszaesett a kőfejtő. Hogy leállt-e azt nem tudom, mert mással voltam elfoglalva, csak azt vettem észre, hogy az addig 650-700 körül termelő kőfejtőből a követ elszállító milliónyi teherautó egymásután várakozik a kőfejtőnél, és 200 körüli a termelés.
Egy deszkából szerszámokat gyártó hálózatom viszont nem hajlandó kiszolgálni 2 várost. Csak a kezdetkor beálló 50 db szerszámot termeli vagy 30 éve, és fogalmam sincs, miért nem megy feljebb, pedig ennek sokszorosa lenne a két város igénye. A teljes szállítási lánc jóval felül van lőve, harmadnyi kihasználtsággal futnak a járművek, de a gyár nem mozdul a 50-ről. Talán az kavarta meg, hogy a deszkát egyik irányba szállító vonal szerszámgyári végéhez elkezdtem egy másik fatelepről farönköket szállítani, hogy a deszka - szerszám vonat, visszafelé farönköt is vigyen a jobb kihasználtság miatt. Ezt észrevette a játék, el is indult az úl fatelep, de beállt 50 körülre, a másik fatelep visszaesett 50 körülre, is így ketten adják az 50 szerszámhoz szükséges 100 db deszka farönk alapanyagát. A 2. fatelep bekötése előtt egyébként magasabb volt a deszka és szerszám gyártás is, mert az akkor még 1 város szerszám igénye is magasabb volt. lyan mintha a 2. fatelep bekötése a láncba lejjebb vitte a szerszám igényt, és így is maradt 25-30 év alatt. A 2 város bekötése azt eredményezte, hogy ebből az 50-ből kezdte ketté osztani az árut, így az első város ellátása még lejjebb esett. Ahelyett, hogy emelte volna a termelést.