"Az újabb hosszabbításról (amely immár sorrendben a második) még közvetlenül ezt megelőzően döntöttek, ennek értelmében október elejétől kezdve a marsjáró további két évig gyűjthet majd értékes adatokat. Az eredeti tervek szerint 2012 augusztusától mindössze két éven át állt volna rendelkezésünkre a szonda, a határidőt azonban két évre rá kitolták, a jelek szerint pedig nincs arról szó, hogy a Curiosity a közeljövőben használhatatlanná, esetleg értéktelenné válna, így mindenképpen érdemes végigfutni a további lehetőségeken. Amint sikerül kiküszöbölni a kamera és a főszámítógép adatfeldolgozó rendszerének összeakadását, folytatódhat az érdemi munka."
Ilyenkor szövegértési problémák adódnak vagy nem értem.