Valaki tud valamilyen ésszerű okot, ami miatt érdemes volna sok ezer embernek a Marsra mennie? Mit fognak ott csinálni? Értem én, hogy eljön az az idő, amikor majd érdemi szempont lesz, és eldől, melyik nemzetállam lesz a domináns a Marson, de azért ettől még egy kicsit messzire vagyunk. Ismereteim szerint a Mars felszínén tapasztalható körülmények a sivatagos és a magashegyi viszonyok ötvözetét nyújtják, kiegészülve a mindenre elégtelen légkörrel és a mágneses mező hiányával. Persze elvben ott a néhány évszázad alatt lebonyolítható terraformálás - aminek aztán vagy az lesz a végeredménye, amit szeretnénk, vagy nem - de pl. érdemi, a földihez hasonló védelmet nyújtó mágneses tere akkor sem lesz a bolygónak, és ezzel nem is lehet mit kezdeni. Felmelegíthetjük, lehet sűrűbb a légköre, lehet benne nekünk elégséges részarányú oxigén, de a felszínén a sugárzás akkor is meghaladja az ember által hosszabb távon elviselhetőt.
A bejelentést inkább a hyperloophoz sorolom: a reális, használható, valóban forradalmat elindító - a Tesla Model 3 miatt lényegében minden autógyártó kénytelen az alsó szegmensbe célzott elektromos autóval előállni - terület mellé, a futurisztikusság, a coolság fenntartásához mellétették a vákuumcsöves vonat papíron szépen festő, elsőre jó ötletnek tűnő, de a gyakorlatban, valós gazdasági, műszaki, társasalmi, településszerkezeti, stb. viszonyok mellett megvalósíthatatlan koncepcióját. Ugyanide sorolom ezt a marsi szállítórendszert: olyan fényt vet a SpaceX-re - ami a hordozórakéta újrahasznosítási koncepció iparági kikényszerítésével elindította a valódi űrkorszakot - mint akinek a Föld körüli pálya, a hordozórakéta újrahasznosítás már unásig ismételt csuklógyakorlat lenne, a cég fókusza már a Marson, mert a milliókat kitelepíteni képes futószalag létrehozása hordoz a társaság képességeihez méltó kihívásokat. S a versenytársak mindkét területen fáziskésésben vannak, most izzadják össze az első villanyautóikat, miközben Musk zsenije már a vasút megreformálásánál tart, a hordozórakéta ipar zsíros állami megrendeléseiből totyakos hájat eresztett és elkényelmesedett nagy öregjeinek igazgatótanácsait pedig most verte le a szúrós szagú, jeges verejték, mert még semmit sem tudnak felmutatni az újrahasznosíthatóság területén, a Vasember viszont ezt a feladatot már rég kipipálva a Mars betelepítésén dolgozik.
Demoralizálás, egy szóval.
Érdekes iránynak látom a földön elfogytak már az ismeretlen helyek téma továbbgondolását: ebben hajlamos vagyok meglátni Musk nagyravágyását, amint az emberiséget multiplanetáris fajjá tévő technológiai zseniként szándékozza magát beírni a történelembe, legalább annyira, amennyire másoknak - persze jó pénzért - lehetőséget szeretne biztosítani a még felfedezésre váró helyek elérésében. Mert, ahogyan a Földön felfedezésre váró helyek is megfogyatkoztak, úgy az elsőként véghezvitt, történelmi tettekre is egyre kevesebb a lehetőség.
Hogy technoligiai zseni-e Musk, abban viszont egy percig sem kételkedem. A vagyonát arra használja, amire a vagyona való: korábban nem létező dolgok létezővé tételére. Amit már eddig letett az asztalra, azzal már helye van az emberiséget előre vivő zseniális és szerencsés emberek pantheonjában.