Egyenlőre sehogy nem csinálja, mivel még ez egyenlőre csak motiváció. Ha elkezdik, akkor megvalósíthatósági tervvel kezdik, nem imával, és utána komoly tudományos és technológiai alkalmazásokkal folyatják, hittel nem épül fel a Marson kolónia, csak tudomány segítségével. De ugyanígy a Földön sem hittel épülnek a gyárak, épületek...
"Semmi nem él örökké, az emberiség sem fog. Ha ez kivitelezhető lenne, más faj már megcsinálta volna, és annak látnánk a nyomait. Nyilván te is ismered a Fermi-paradoxont. Számomra ebből az következik, hogy egy faj előbb pusztítja el magát, vagy tanulja meg minden igényét tökéletesen kielégíteni a saját bolygóján, minthogy csillagközi utazásra képes lenne. "
1. Nem beszéltem az örök életről, túlélésről beszéltem.
2. Más földönkívüli intelligens fajt nem ismerünk, így bármilyen kijelentés velük kapcsolatban fals. Az is, hogy mit csinálnak, meg az is, hogy mit nem.
3. A fermi paradox megoldását sem ismerjük.
4. Attól még, hogy valaki nem csinál valamit amit te földi fogalmakkal elvársz, nem jelenti azt, hogy nem létezik.
5. Az, hogy számodra mi következik,az ebből a 4 pontból láthatólag alaptalan.
"Hogyne lenne. Én nem ez ellen szóltam, hanem a jelen lévő kettős mércéken élcelődtem."
Nincs kettős mérce, csak alapvetően a fogalmakkal nem vagy tisztában, és úgy gondolod, hogy a racionális gondolkodás azt jelenti, hogy érzéketlen és érzelem nélküli. És mivel nem ezt jelenti, ezért szerinted a hitnek is van helye... és szerinted hit a motiváció, a feltétlelés, meg az elhatározás és úgy amblokk az összes érzelem. Ezért javaslok neked egy értelmező kéziszótárt!
"Én tudom, hogy mi a különbség, viszont aki a földönkívüliekben hisz (biztosra veszi, hogy vannak), az ugyanolyan hit, mint bármilyen istenségben való hit. "
Igen, az ufóhívők ugyanolyan hívők, mint a vallásos emberek. Viszont a földönkívüliek feltételezése az már nem hit, ezt azért teszem hozzá, mert ismerlek, és majd a következő az lesz, hogy SETI-ben is hívők ülnek. Hát nagyon nem, csak megint nem értesz egy hétköznapi fogalmat, a feltételezést... a tudományos feltételezésről, vagyis a hipotézisről meg nem beszélve.